A festékszórás művészete

Beszélgetés Rideg Csaba bácsföldvári graffitissel

A graffiti mint kommunikációs eszköz már az ókorban is létezett, és a római katakombákban vagy Pompeiiben is látni lehet. Napjainkban a felület tulajdonosának beleegyezése nélkül készített graffiti vandalizmusnak, rongálásnak minősül, ezzel szemben léteznek kiállításra méltó művészeti graffitik is. A graffiti művészi igénnyel készülő formái az 1970-es években New Yorkból elterjedve váltak globális „népművészetté”.
Rideg Csaba bácsföldvári graffitis munkái több vajdasági épület falain, de pólókon vagy kiállítótermekben is láthatók – vele beszélgettünk a festékszórás művészetéről.
– Emlékszel az első találkozásodra a graffitivel?
– Újvidéken voltam egyetemista, amikor az utcán megláttam egy férfit nagyban rajzolni, és azonnal magába rántott a sprayes festés, pedig a rajzolás és a festészet addig egyáltalán nem volt az én terepem. A street art, a graffiti más, nekem az jobban kézre áll. Néhány évvel ezelőtt fújtam fel az első graffitimet egy falra, és azóta minden évben van kiállításom Óbecsén a Beerabilly sörözőben.
– Hogy sajátítottad el a technikát?
– Az internetről lestem el sok fogást, mintát, az újvidéki graffitisektől is sokat tanultam és rengeteget kísérleteztem magam is. Annyira tapasztalatlan voltam, hogy az első nagyobb munkámat maszk nélkül készítettem, a fejembe is szállt az anyag – így tanultam meg, hogy megfelelő ipari maszk nélkül nem lehet ezt csinálni. A gyors maszatolós technika nem az én műfajom, az enyém a stencil, azaz papírsémákkal dolgozom. Most már én is szervezek workshopokat.
– Ha falra festesz, mi a munka menete?
– Először engedélyt kell kérni erre az önkormányzattól, majd meg kell szerezni minden lakó írásos hozzájárulását is. Ha megvannak az engedélyek, a területet körbe kell keríteni, és kezdődhet az anyagbeszerzés és az állványok vagy a kosaras kocsi bérlése. Tűzvédelmis szakemberként én nem félek a magasságtól, de amikor először felemeltek a kosárban, megremegett a lábam, ráadásul a kollégák „beavatásként” még a lenti kontrollt is megpöckölték, ami fent komoly kilengést okozott. Akkor nekem nem volt vicces, de átestem a tűzkeresztségen.
– Hogy készül el a magasban a graffiti?
– Az egyik megoldás a vetítés, amihez kell egy profi vetítő, aminek a bérlése nagyon sokba kerül. Ezzel este kivetítjük a képet a falra, körberajzoljuk, majd másnap kifestjük, mint egy kifestős könyvet. A leggyakoribb a grid-módszer, amikor számítógéppel négyzetekre osztjuk a képet, és négyzetenként kell a falon megrajzolni a teljes képet. Van, aki vászonra csinálja meg a stencilt, majd a lakótömb tetejéről leengedi és kifeszíti a vásznat, végül telefonról viszi föl rá a képet – ez nagyon macerás eljárás… Lehet szabad kézzel is rajzolni, de ebben sok a hibalehetőség.
– Amikor kiállításra vagy eladásra dolgozol, akkor milyen felületre festesz a spray-vel?
– Gipszlap, fa, póló és hasonlók – vászon helyett én ezekre festek. De papírra, üvegre is lehet festeni így.
– Szokatlan fizetési konstrukciókat ajánlasz fel a megrendelőidnek.
– Három lehetőség van. Ha a megrendelő a saját részére kéri a munkát, akkor teljes árat kérek érte. Ha valakinek ajándékba szeretné adni a képet, és ő maga adja hozzá az ötletet, akkor féláron adom oda neki a munkámat. Létezik egy harmadik lehetőség is: elkapja a képet ingyen, cserébe segítenie kell valakinek valamilyen jó cselekedettel. Senkinek kell számot adnia a teljesítésről, mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom a dolgot. Bár alig élnek ezzel a lehetőséggel, volt egy szívmelengető esetem: az egyik megrendelőm hosszú éveken át haragban volt a nagymamájával, de „fizetségül” elment vele fagyizni, és azóta szent a béke közöttük. Eddig csak egy holland, egy orosz egy óbecsei vállalta fel a segítségnyújtást, mint fizetést. Elég szomorú.
– A szerbiai graffitis közösség milyen nagy?
– Kevesen vagyunk, graffitis bolt is csak egy van az országban, a belgrádi Beowallz. A tulajdonosa hihetetlen figura, nélküle sehol sem tartanánk. Neki köszönhetően jó minőségű anyagokkal dolgozhatunk, amelyek nem büdösek és nem kopnak le gyorsan. Nála lehet venni vanília-, kókusz- és rózsaillatú festékeket is, ennek köszönhetően nem lesz olyan szag, mintha egy autófestőben dolgoznánk. Egy alkalommal például egy újvidéki kávézóban festettünk, és amikor onnan kiléptünk, megtámadtak bennünket a méhek, olyan illatot hoztunk magunkkal.
– Milyen terveid vannak?
– Festeni szeretnék, más tervem nincs. Jelenleg portrékat kell csinálnom, de kávézó, fodrászat, étterem és autóiskola is vár rám Óbecsén, Temerinben, valamint Újvidéken.
– Tavaly te voltál az egyike azoknak, akik elnyerték Óbecse községi díját. Hogy élted meg ezt az elismerést?
– Nagyon meglepett, mert úgy éreztem, hogy sokan vannak, akik nálam sokkal érdemesebbek erre. Emiatt kissé kényelmetlen érzés volt, de büszke voltam.