Felújítási munkálatok a Petőfi kultúrkörben

Sok év után a belső falak is felfrissülnek

Habár a korona-vírus járvány miatt idén számos rendezvényt lemondtak a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, az intézményben nem állt le teljesen a munka. Az egyesület vezetői folyamatosan azon dolgoznak, hogy a 300 tagot számláló tagságnak megteremtsék a feltételeket a fennmaradáshoz, munkához. Az egyesületben azt mondják, fontos, hogy az épület, melyben a kulturális tevékenységek folynak, kielégítse az ott működő csoportok tagjainak és a rendezvények látogatóinak igényeit is.
– Nagy örömmel mondhatom, hogy az egyesületünk vezetőségének sikerült ismét eszközöket biztosítani a felújítási munkálatokhoz. Az év első felében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából új padlózatot kapott a kisterem, emellett a kisterem melletti előcsarnokot, két próbatermet, az előcsarnokot és a vizesgócot is sikerült bemeszelni. Továbbá, az elektromos hálózaton is végeztünk kisebb munkálatokat, új fényforrások kerültek a nagyterembe és a próbaterembe is. A nyár folyamán önrészből és önkéntes munkával, az ablakok és a fa-részek egy részét újrafestettük, felújítottuk – mondta Ricz Róbert, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöke.
A kultúrkör épülete a II. világháború utáni időszakból származik, akkor kezdték el építeni. Belső falai mára már nagyon rossz állapotban vannak, mállik le a vakolat, a színpadi rész és a ruhatár fala van a legrosszabb állapotban. Az épületen minden évben végeznek felújítást, egészen pontosan 2000 óta. A munkálatok az elmúlt húsz évben különböző pályázatoknak és támogatásoknak köszönhetően valósultak meg. Idén nyáron a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a színpadon lévő falak felújítására is sor kerül.
– Sajnos, a régen épült házak többségénél hiányzik, vagy már elöregedett a falban lévő ,,kátránypapír” szigetelés és a téglák is salétromosak. A felszívódó víz oldja a talaj különböző rétegeiben lévő ásványi sókat és magával szállítja a falba. Emiatt pereg le a festék és mállik a vakolat. A külső falakat felújítottuk az elmúlt években. Nagy örömünkre, végre sor kerül a belső falakra is. A fal egy részén leverik a maltert és úgynevezett „lélegző” malter kerül a falra, ami meg fogja akadályozni a víz felszívódását a falakba. Erre került rá a festékréteg. Emellett, néhány reflektort is szeretnénk beszerezni – magyarázta Ricz Róbert.

D.P.