Jubilált a KMV Óbecsén

Egy magyarországi produkcióval – Csongrád-testvérváros néptáncosainak a fellépésével -, valamint egy Budapestről érkezett levél felolvasával vette kezdetét vasárnap a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének 50., jubileumi gálaműsora az óbecsei Városi Színházban. A levélben Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar kormány nevében köszöntötte az ünnepeltet, és többek között kiemelte: a KMV mindenkit a közös múlt és örökség fontosságára emlékeztet és arra buzdít, hogy büszkén vállaljuk magyar indentitásunkat.

Szilágyi Miklós, a KMV szervezőbizottságának az elnöke köszöntőjében azt kívánta, hogy a KMV még sokáig maradjon a tanárok és diákok szívügye, egyben azt is bejelentette: 11 év után ez a szervezőbizottság a munkát egy új, fiatalabb csapatnak adja át.

A gálaműsorban szárnyukat bontogató és régi tollforgatók, előadóművészek produkciói adtak keresztmetszetet arról, hogy a Középiskolások Művészeti Vetélkedője immár 50 éve a Kárpát-medence egyedülálló és gazdag kincsesbányája. Az idei legjobb szerzők és előadóművészek mellett több évtizeddel ezelőtt versenyt nyert KMV-sek  is bemutatkoztak a közönségnek. A gálán a tanárdíjat is átadták, ezt az idén Bata Rózsa, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont magyartanára vehette át.

A rendezvényen megjelent Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Petkovics Márta és Madarász Gyula, az MNT Végrehajtó Bizottságának a tagjai, Varga Tamás, a VMMI megbízott igazgatója, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, valamint a csongrádi és az óbecsei önkormányzat képviselői. A rendezvényt a magyar kormány, az MNT és az óbecsei önkormányzat támogatta.

A három napos rendezvényen az idén több mint 600 diák vett részt. A szervezők nem csak a versenyprogramban és a gálaműsoron fellépő “gerillák” produkcióival tették emlékezetessé és meghatóvá a jubileumi rendezvényt, hanem egy izgalmas fotó- és plakátkiállítással is sikerült megidézniük az elmúlt ötven év legszebb pillanatait.

F.R.

Оставите одговор

Ваша адреса е-поште неће бити објављена. Неопходна поља су означена *