Költségvetés-módosítás beruházások miatt

Harmadik alkalommal módosult az idén a község idei költségvetése – a községi képviselő-testület 23. ülésén azért kellett korrigálni a pénzügyeket, mert az eredményes pályázatoknak köszönhetően a felsőbb szintekről több mint ötvenmillió dinár érkezik a közös kasszába. Ebből a pénzből lesz újjáépítve többek között a Csillag tér, és beruházásokra kerül sor a Közgazdasági-Kereskedelmi Iskolában és a Műszaki Iskolában is.

Dragan Tošić polgármester azt is bejelentette: egy hónapon belül még egyszer módosítani fogják az idei költségvetést, a tartományi gazdasági titkárság pályázatán ugyanis támogatást nyertek a kültéri olimpiai medence felújítására.

Óbecse 2017. évi költségvetésének tervezett bevételei és jövedelmei, valamint költségei és kiadásai a harmadik módosítás után 1.77 milliárd dinárt tesznek ki (ez 51,2 millióval több, mint korábban volt), ebből a költségvetési eszközök értéke 1,46 milliárd dinár (csaknem 14 milliós növekedés). A más forrásokból származó eszközök is ötmilló dinárral növekedtek,  így most csaknem 31 milliárd dinárra rúgnak, míg a más hatalmi szintekről érkező bevétel  várhatóan 32,2 millióval lesz több a tervezettnél, ami 283 millió dinárt jelent.

Az alig fél órás ülésen a képviselők elfogadták a sportközpont és a könyvtár pénzügyi tervének a módosítását, újabb négy évre a Toplana Közvállalat igazgatójává választották Dejan Vukovićot,  és az ellen sem volt kifogásuk, hogy Nemanja Karapandžić egyszerre több funkciót is ellásson, így ő az Óbecsei Városi Múzeum igazgatóbizottsági tagsága  mellett az Idegenforgalmi Szervezet igazgatóbizottságának az elnöke is lehet.

F.R.

Оставите одговор

Ваша адреса е-поште неће бити објављена. Неопходна поља су означена *