Majdnem száz véradó a járványhelyzetben is

Az utolsó véradási akció december 13-án, Bácsföldváron lesz
November 25-én, szerdán került sor az idei utolsó Önkéntes Véradási Akcióra Óbecsén, a Városi Színházban. Mint mindig, ez alkalommal is az óbecsei Vöröskereszt és a Vajdasági Vérátömlesztő Intézet szervezésében valósult meg az akció. Még a járványhelyzet sem akadályozta meg, hogy polgáraink e módon segítsenek másokon, erről árulkodik a véradók száma is. Ez alkalommal kilencvenkét személy járult hozzá mások életének megmentéséhez. Közülük tizenöt nő.
A Vajdasági Vérátömlesztő Intézetből ismét arra biztatták lakosainkat, hogy ezentúl is adjanak vért, hiszen a járványhelyzetben különösen szükség van minden vércsoportra. Az óbecsei Vöröskereszt képviselői azt mondták, ezen az akción is minden a legnagyobb rendben zajlott. Most is inkább idősebb személyek jöttek el vért adni, olyanok, akik már huzamosabb ideje járnak. Négyen először adtak vért. Kilenc személy egészségügyi okok miatt sajnos nem adhatott vért, de még így is szép számú önkéntes szánta el magát e humán tettre. Mindenki betartotta az egészségügyi intézkedéseket.
Év végéig még egy véradási akcióra kerül sor községünkben, amennyiben azt a járványhelyzet is megengedi. December 13-án Bácsföldváron jöhetnek el vért adni humán lakosaink.
Emlékeztetőül, vért adhat lehet minden 18 és 65 év közötti egészséges személy. A férfiak három havonta, a nők pedig négy havonta adhatnak vért. A véradás életeket menthet, ugyanakkor pozitív hat a véradó személy egészségére is, hiszen csökkenti a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát. A rendszeres véradás ösztönzőleg hat a friss vörösvérsejtek képződésére is. A véradó minden alkalommal amikor vért ad, egyben a saját egészségi állapotáról is kap visszajelzést, ami szintén hasznos.

D.P.