Új ifjúsági kuckó a Tiszán

Szabadtéri rendezvényeket terveznek a fiataloknak

Óbecsén a Tisza-parton összegyűltek a fiatalok, hogy létrehozzanak egy ifjúsági kuckót, amely szabadtéri rendezvényeknek, programoknak adna otthont.

Az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola diákparlamentjének képviselői, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet tagjai, illetve Óbecse község Ifjúsági Irodájának önkéntesei festékeket, ecseteket és egyéb eszközöket vásároltak, hogy kidíszítsék azt a helyet, ami a fiatalok új gyülekezőhelye lehet a Tisza-parton.

Az akció a Fiatalok hangja a demokratikus folyamatokban nevet viselő projektum keretén belül valósult meg, amelyet a Szerbiai Fiatalok Ernyőszervezete a KOMS kezdeményezett. A program Svédország támogatásával, a belgrádi Nyílt Iskolának, Óbecse község Ifjúsági Irodájának, valamint az Óbecsei Ifjúsági Szervezet együttműködésével jött létre.

– Közösen pályáztunk a KOMS-nál erre a projektre, ami magába foglalt különféle képzéseket fiataloknak, tanácsadást, majd egyhangúan úgy döntöttünk, hogy végeredményként szeretnénk egy szabadtéri ifjúsági kuckót létrehozni, ahol különféle tevékenységeket valósítunk meg. Ezen a héten már meg is valósítottuk első aktivitásunkat, egy társasjáték estet – mondták a projektum résztvevői, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet és a községi Ifjúsági Iroda önkéntesei. D.P.