Lajber György Gondolat-gomolyagjai
November 3-án mutatták be Lajber György nyugalmazott újságíró legújabb kötetét. A Gondolat-gomolyag címen megjelent kötet a Magyar Szó volt óbecsei tudósítójának a negyedik kötete, amit a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben mutattak be az olvasóknak.
A korábbi humoros írásokkal ellentétben a legújabb könyv verspróbálkozások és magvasnak tartott gondolatok gyűjteménye – jelentette ki Lajber György.
- Olyan élményeket és gondolatokat vetettem papírra, amelyek hetvenen túl kezdtek el igazán foglalkoztatni. Ezeket az érzéseket eddig nem fejeztem ki az írásaimban, mivel vagy a napi szintű informálás kötött le, vagy humorral, szatírával, csipkelődéssel szerettem volna jobb kedvre deríteni magamat és az olvasókat is. A Gondolat-gomolyag számomra a befelé fordulás könyve – mondta el érdeklődésünkre Lajber György.
A szerzővel Ferenc Edvin, a kultúrkör alelnöke beszélgetett, és az est folyamán Budai L. Tímea szerkesztő mellett Kovács Franciska népdalénekes, valamint Péter Lea és Rókus Zoltán szavalók is színpadra léptek, Szerda Balázs pedig a kötet egyik megzenésített versét adta elő.
A Gondolat-gomolyag a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör és a Lux nyomda kiadásában jelent meg, a könyv borítóját és a belső illusztrációkat Lajber György ötlete alapján Horvát Zoltán tördelő-szerkesztő készítette. Az ötszáz példányban kiadott kötet 200 dináros áron a kultúrkörben vásárolható meg.
F.R.