A saját sorsuk alakítása a legfontosabb lehetőség

A gettótörvények közt szocializálódó romák  helyzetén elsősorban az oktatással lehetne javítani

Lopnak, rabolnak, fenyegetnek, megvernek, és most már ölnek is – régi probléma a bűnözés Péterrévén, de ilyen súlyos még soha nem volt a helyzet, mint most. Ezt mondták a riportalanyaink abban a korábban megjelent cikkben, amelyben azt sem titkolták: szerintük a bűnesetek zömét néhány helyi roma család tagjai követik el.

Szigorúbb büntetéseket, hatékonyabb intézményi intézkedéseket követeltek, de mindenekelőtt azt: védje meg őket az állam.

Mit mond a jog ilyen helyzetekben? Mit tehet a roma kérdésekkel megbízott önkormányzati közvetítő? És tehetünk-e mi mindannyian valamit azért, hogy ez a helyzet megváltozzon? Erről kérdeztünk bírót, filozófust és roma koordinátort.

Bíró: A polgároknak bízniuk kell az intézményekben

Az Óbecsei Alapfokú Bíróság hatáskörébe tartozik Óbecse és Törökbecse község is, de külön nyilvántartásuk nincs arról, mely településen hány büntetőügy folyt, illetve folyik – közölte érdeklődésünkre Búcsú Árpád, az Óbecsei Alapfokú Bíróság elnöke.

– A büntetőügyeknek kb. a felét vittem én, és nem gondolnám, hogy ezekben számbelileg Péterréve kiemelkedik a többi település közül, de a tapasztalatom szerint a felderített ismétlődő elkövetők által elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma magasabb lehet Péterrévén, mint máshol. Mi a kiskorúakkal, azaz a 18 év alattiakkal nem foglalkozunk, az ő ügyeik a nagybecskereki Felső Bíróságon folynak. A 14 év alatti gyermekkorúak ellen pedig nem is folytatható büntetőeljárás, ilyen esetben a Szociális Központnak kell megbirkóznia az esetekkel – tudtuk meg az elnöktől.

Amikor a péterrévei rablógyilkosság után Péterrévén jártam, riportalanyaim közül szinte mind zéró toleranciát szorgalmazott, azaz azt, hogy a lopásoknak ne legyen alsó értékhatáruk a büntethetőségben.

– A felderített bűncselekmények és elkövetők esetében a törvény egyértelmű, eljárás alá fogják és ha bűnössége bizonyítást nyer, az elkövetőre büntetés lesz kiszabva – mondja ezzel kapcsolatosan Búcsú Árpád. – Alacsony értékű lopásnak minősül az 5000 dinár érték alatti lopás , de ez relatív kategória, mert a bíróság azt is mérlegeli, hogy az elkövetőnek szándéka volt-e nagyobb értéket eltulajdonítani, ugyanis például betörés esetén az elkövetés módjából lehet arra következtetni, hogy az elkövető nem kis értéket szándékozott elvinni. Ebben az esetben már nem kis értékű lopásról van szó, amely magánvádas eljárásban üldözendő magán-személy károsult esetében, hanem lopásról, amit az ügyészség hivatalból üldöz. Viszonylag sok olyan bűncselekményben járunk el, ahol az érték ugyan kisebb 5000 dinárnál, viszont az elkövető szándékában nagyobb érték eltulajdonítása állt. A törvény a bűncselekmény elkövetésre vonatkozó szándékot bünteti – mondta Búcsú Árpád.

A leggyakoribb bűncselekmény a lopás, amelynek a büntetési tétele 3 évig terjedő börtön vagy pénzbüntetés, ezt követi a súlyos lopás, amely 1-től 8 évig terjedő börtönnel szankcionálható, valamint a rablás, amiért 2-10 év szabható ki. A rablás és a lopás között az alapvető különbség az, hogy rablásnál erőszakot is alkalmaznak anyagi haszonszerzés céljából – ez történt Péterrévén, amikor július 18-án egy éjszakai rablás során meggyilkolták otthonában a 74 éves Péter Borbálát. Ez az eset azért került egyébként a Nagybecskereki Felsőbíróság illetékességébe, mert a büntetési tétel jóval 10 év felett van, és a 10 év feletti büntetések esetében felsőbíróság illetékes.

A 2019-es törvénymódosításokkal a törvényhozó komoly szigorításokat vezetett be elsősorban a többszörös visszaesők esetében, ami a legtöbb problémát is okozza. Többszörösen visszaeső az az elkövető, aki már legalább két alkalommal minimum egy év börtönre volt ítélve, és az utolsó büntetés letöltése óta nem telt el legalább öt év – ennek az a következménye, hogy a büntetés kiszabásánál az alsó határt a törvény megemeli a maximálisan kiszabható évek felével: például súlyos lopás bűncselekménye esetén, ami az egyik leggyakoribb vagyon elleni bűncselekmény, a törvényben előírt 1-8 év börtönbüntetés a többszörös elkövető esetében 4 év 6 hónaptól 8 évig terjedő büntetésre módosul.

– A büntetést személyre, illetve esetre kell szabni kumulatíve: értékelni kell az eset súlyosságát és az elkövető személyiségét is. A legenyhébb az ún. házi börtön, azaz a kiszabott börtönbüntetés lakcímen való letöltése, de ezt elsősorban a büntetlen előéletű elkövetők esetében szokták kiszabni. Bár maximális büntetésre ritkán ítél a bíróság, most is van olyan személy, aki egységes büntetés miatt 12 évet tölt le sorozatban elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt. A szigorúbb büntetéseknek biztos, hogy nagyobb a visszatartó ereje, de nem minden elkövetői csoport esetében, hiszen a büntetés csak utólagos intézkedés, aminek van ugyan visszatartó ereje, de önmagában nem elégséges a bűnözés elleni küzdelemben, ez bebizonyosodott a mára már a világ sok országában megszüntetett halálbüntetés esetében is – állítja.

Búcsú Árpád munkája során azt tapasztalja: az emberek gyakran fél-nek tanúskodni, nem akarnak beszélni vagy „nem emlékeznek”, mert atrocitástól, megtorlástól tartanak.

– Ha nem állnak ki és nem mondják el ügy szempontjából fon-tos információkat, a bíróság nehezebben tud helyes, minden körülményt megfelelően figyelembe vevő és értékelő döntést hozni. Megértem a helyzetüket, de a polgároknak bízniuk kell az intézményekben és a rendőrökben. Ha valaki bűncselekményt észlel, jelentse azt a hatóságoknak, ha pedig fenyegetés éri őket, szintén jelentsék, az ügyészség nagyon komolyan veszi az ilyen ügyeket – szögezte le Búcsú Árpád.

Amikor a személyes véleményét kérem arról, szerinte mi a megoldás a bűnözés visszaszorítására, azt mondja: oktatás, munkára nevelés, társadalomba való beilleszkedés, amihez azonban nagyon komoly erőforrások kellenek.

– Bizonyos szociális viselkedési formák generációról generációra szállnak ezekben a családokban, azaz a szülők aszociális bűnözői magatartási formáit átvették az utódok, ami főleg a társadalom peremén élőkre jellemző. A vagyon elleni bűncselekményeket jellemzően szegény sorsúak követik el, ezeket a családokat kellene felemelni, de ezzel a problémával nálunk fejlettebb szociális hálóval rendelkező országok sem tudtak végleg leszámolni – közölte a bíróság elnöke.

Filozófus: Eredményt oktatással lehet elérni

Mindenekelőtt fel kell tenni a kérdést: releváns-e az, hogy egy bűntényt romák követtek el? Azt gondolom, hogy az emberek ritkán teszik fel maguknak ezt a kérdést, ezért a közvéleményben, a közösségi hálón és a sajtóban is kritikátlanul emelik ki az elkövetők, főleg a romák nemzetiségét – mondta érdeklődésemre Ivan Kovač óbecsei filozófiatanár, aki sokatoglalkozik a roma kultúrával és a romák életét bemutató filmekkel.

– Ez a hozzáállás csak erősíti azt a sztereotípiát, hogy minden roma hajlamos a bűnözésre, ami megalapozatlan általánosítás. Cigány problémáról beszélnek, és amikor azt mondják, hogy „ők ilyenek”, általában nem arra gondolnak, hogy a nehéz életkörülmények, a diszfunkcionális családi háttér stb. miatt vált valakiből bűnöző, hanem arra, hogy ők ilyennek születnek. Az ilyen rasszista megközelítés pontatlan és képmutató, legfőképp pedig veszélyes.

Ivan Kovač szerint épp a társadalom a felelős leginkább a roma közösség nehéz helyzetéért, ezért van az, hogy a rasszista magyarázattal szeretnék elhárítani a felelősséget.

– Ne feledkezzünk meg arról, hogy a romák a társadalmunk legjogfosztottabb közössége. Azt gondolom, hogy a meglévő társadalmi-gazdasági körülmények között a rendszerszintű rasszizmus és az egyenlőtlenség megoldhatatlan probléma, amit a nyugaton meglévő helyzet is alátámaszt, ahol sokkal többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ennek ellenére valamilyen javulást el lehet érne a roma fiatalok oktatásával, amihez viszont pénz kell – szögezi le a filozófiatanár.

Rendes körülmények között mellékes lenne, de itt most látni kell, Ivan Kovač nem csak bölcselkedik erről a kérdésről: egy roma származú, örökbefogadott kislányt nevelnek a feleségével.

Roma koordinátor: Saját sorsuk alakítása  a legfontosabb lehetőség

A bácsföldvári Dobrila Đin évekkel ezelőtt egyedüálló roma anyaként kapott támogatást az Ökumenikus Humanitárius Szervezettől (EHO), képzéseken vett részt, önkéntes terepi aktivista lett és most szociális munkásnak tanul. Jelenleg az önkormányzat keretében működő, roma kérdésekkel foglalkozó iroda koordinátora. Munkaköri leírása szerint az intézmények és a roma közösség tagjai közötti közvetítőként kell gondot viselnie a romák egyéni és közösségi gondjaikról.

– A gettótörvények közt szocializálódó romák és az intézmények nem beszélnek egy nyelvet, ezért kell egy közvetítő. A romák a kiközösítésük, a jogfosztottságuk, az életkörülményeik miatt több évszázados lemaradásban vannak a többségi nemzetekhez képest, de nem csak Szerbiában ilyen a helyzet – ebből adódnak azok a gondok is, amelyekkel manapság szembesülünk. Meg kell ismerni és meg kell érteni ezeket a családokat, tudatossá kell tenni őket, és segíteni kell nekik például legális munkahellyel, de meg kell értetni velük ennek az előnyeit. Ha a család felismeri ebben a saját érdekeit, fel fog ébredni. A segítség nem elsősorban pénzt jelent, mert azzal csak tapaszt teszünk egy nem gyógyuló sebre. Nekik útmutatás kell az élethez. Nekem 30 családom van Bácsföldváron, akikkel ilyen szinten foglalkozom, és 25 közülük sikeresebb, mint én: egzisztenciálisan megerősödtek és iskoláztatják a gyerekeket. Én nekik a mai napig a mentoruk vagyok – osztja meg tapasztalatait Dobrila.

A koordinátor úgy véli: Szerbiában nincs gond a törvényekkel meg az intézményekkel, az elfogadással, a megértéssel van probléma, mert ha valakit nem fogadunk be egy közösségbe, azzal a lehető legrosszabbra kényszerítjük.

– Egy németországi tanulmányúton sokat tanultam arról, hogyan kellene a periférián élő családoknak esélyt adni. Azt láttuk, hogy családokra bontva készül egy öt éves stratégiai terv, de ott tíz személyre jut egy családi tanácsadóként működő szociális munkás. Nem a pénz fogja megoldani a problémát, hanem az intézmények közötti együttműködés a minisztériumoktól kezdve a szociális központokon, az egészségügyi intézményeken és a rendőrségen át a civil szervezetekig. Sokan ezek közül az emberek közül azt sem tudják, hogy milyen ingyenes kezelésekre vagy támogatásokra jogosultak. De Németországban komoly feltételeket szabnak a segélyek folyósítására is. Ha például valakit, aki szociális segélyt kap, a munkaerő-közvetítő megkínál valamilyen négy órás fizetett munkával és ő azt visszautasítja, nem kapja tovább a segélyt, de bizonyos képzésekre is kötelezheti őket az állam. Nálunk ez nincs így – mondja Dobrila, aki szerint a romák tudatában vannak a hiányosságaiknak, a szegénységüknek, a kirekesztettségüknek, de nem ismerik a kivezető utat, márpedig van a szegénységnek az a bugyra, ami még lejjebb húz. A nyomor, a kirekesztettség az alkalmazkodás a nincstelenséghez nem motiváló, abban nincs távlat.

Dobrila igyekszik távlatot adni a roma fiataloknak: az általa vezetett, 2011 óta működő Đina Humanitárius Egyesület közel 80 olyan gyerekkel foglalkozik, akik éhezik a figyelmet, a dicséretet – őket szeretné megtanítani élni az életet, mégpedig önerőből, mert a saját sorsunk alakítására való képesség a legfontosabb lehetőség.

F.R.