A tanulás az egyetlen kiút

A bácsföldvári Dobrila Đin a roma kérdésekkel foglalkozó óbecsei iroda koordinátoraként és a Đina Humanitárius Egyesület vezetőjeként is a romák fölemelkedéséért dolgozik

A bácsföldvári Dobrila Đin évekkel ezelőtt egyedüálló roma anyaként kapott támogatást az Ökumenikus Humanitárius Szervezettől (EHO), képzéseken vett részt, önkéntes terepi aktivista lett és most szociális munkásnak tanul. Alapítója és 2011 óta vezetője a bácsföldvári Đina Humanitárius Egyesületnek, emellett az önkormányzat keretében működő, roma kérdésekkel foglalkozó iroda koordinátora.

Óbecse községben a 2011-es népszámlálási adatok szerint 842 roma élt, 2022-ben a számuk 882 volt, de Dobrila szerint a valóságban 1600-1800-an lehetnek.

„Vannak az askáli romák, akik askálinak, a magyarul beszélő romák magyarnak, a szerbül beszélők pedig szerbnek vallják magukat – ezzel akarnak beolvadni, könnyebben érvényesülni a többségi társadalomban. Javarészt csak a szociálisan veszélyeztetett, képzetlen réteg vallja magát romának” – mondja Dobrila, aki a roma kérdésekkel foglalkozó iroda koordinátoraként az intézmények és a roma közösség tagjai közötti közvetítőként igyekszik megoldani a romák egyéni és közösségi gondjait.

„A gettótörvények közt szocializálódó romák és az intézmények nem beszélnek egy nyelvet, ezért kell egy közvetítő. A romák a kiközösítésük, a jogfosztottságuk, az életkörülményeik miatt több évszázados lemaradásban vannak a többségi nemzetekhez képest, de nem csak Szerbiában ilyen a helyzet – ebből adódnak azok a gondok is, amelyekkel manapság szembesülünk. Ha családtagonként sikerül bevonni őket a társadalomba, munkát tudunk adni nekik, akkor a romák adófizetők, nem pedig költségvetési teher lesznek”– vallja.

Ez persze nem könnyű feladat: tudatossá kell tenni ezeket a családo-kat, segíteni kell nekik legális munkahely biztosításával, és meg kell értetni velük ennek az előnyeit. „A segítség nem elsősorban pénzt jelent, mert azzal csak tapaszt teszünk egy nem gyógyuló sebre. Nekik útmutatás kell az élethez. Nekem 30 családom van Bácsföldváron, akikkel ilyen szinten foglalkozom, és 25 közülük sikeresebb, mint én: egzisztenciálisan megerősödtek és iskoláztatják a gyerekeket. Én nekik a mai napig a mentoruk vagyok” – osztja meg tapasztalatait Dobrila.

Szerbiában nem a törvényekkel van a gond, hanem az elfogadással, mert ha valakit nem fogadunk be egy közösségbe, azzal a lehető legroszszabbra kényszerítjük őt – véli a koordinátor.

„Egy németországi tanulmányúton sokat tanultam arról, hogyan kellene a periférián élő családoknak esélyt adni. Azt láttuk, hogy családokra bontva készül egy öt éves stratégiai terv, de ott tíz személyre jut egy családi tanácsadóként működő szociális munkás. Nem a pénz fogja megoldani a problémát, hanem az intézmények közötti együttműködés a minisztériumoktól kezdve a szociális központokon, az egészségügyi intézményeken és a rendőrségen át a civil szervezetekig. Sokan ezek közül az emberek közül azt sem tudják, hogy milyen ingyenes kezelésekre vagy támogatásokra jogosultak. De Németországban komoly feltételeket szabnak a segélyek folyósítására is. Ha például valakit, aki szociális segélyt kap, a munkaerő-közvetítő megkínál valamilyen négy órás fizetett munkával és ő azt visszautasítja, nem kapja tovább a segélyt, de bizonyos képzésekre is kötelezheti őket az állam. Nálunk ez nincs így” – mondja Dobrila, aki szerint a romák tudatában vannak a hiányosságaiknak, a szegénységüknek, a kirekesztettségüknek, de nem ismerik a kivezető utat, márpedig van a szegénységnek az a bugyra, ami még lejjebb húz.

Dobrila igyekszik távlatot adni a roma fiataloknak: az általa vezetett, 2011 óta működő bácsföldvári Đina Humanitárius Egyesület közel 80 olyan gyerekkel foglalkozik, akik éhezik a figyelmet, a dicséretet – őket szeretné megtanítani élni az életet, mégpedig önerőből, mert a saját sorsunk alakítására való képesség a legfontosabb lehetőség. Az egyesület tanulásra, önállóságra, sőt akár vállalkozás elindítására is ösztönzi a védenceit, a szülőknek pedig pszichológiai-szociális támogatást nyújt ahhoz, hogy felismerjék: az oktatás az egyetlen kiút a szegénységből, ezért támogatniuk kell gyermekeiket a tanulásban. „2011-ben még csak a 11 és 15 év közöttiekkel foglalkoztunk, de később rájöttünk, hogy korábban kell kezdeni a munkát, már 3 éves korban, mert a gyerekek ilyenkor még rugalmasabbak, könnyebben alkalmazkodnak, gyorsabban tanulnak. Ma már együttműködünk az óvodákkal, iskolákkal is, ha gondjuk van a roma gyerekekkel, mi igyekszünk segíteni. Sajnos van olyan is, hogy azért maradnak ki a gyerekek az iskolából, mert már 11 évesen elmennek napszámba dolgozni” – meséli Dobrila.

Jelenleg 3-től 30 éves korig több korcsoportban foglalkoznak a gye-rekekkel és a fiatalokkal az egyesületben, és van közöttük 10 családos nő is. Az egyesület kezdeményezésére indult el újra az esti iskola is a felnőtteknek, és a munkának meg is lett az eredménye: 2015-ben 48 roma indult esti iskolába és 18 fejezte be a nyolc osztályt, őket felkészítették állásinterjúra is, és munkát is kerestek nekik.

Tavaly ugyancsak az EHO-val egy olyan projektet indítottak, amely-nek keretében iskolai végzettség nélküli romák kaphattak szakmai képzést. Ezen 40-en vettek részt, közülük 15 személyt kellett volna elhegyezniük, végül a cégekkel kialakított együttműködésnek köszönhetően húszan kaptak állást. Amellett, hogy ez a program folytatódni fog, Bácsföldváron indul majd egy bútorrestaurációs tanfolyam is nőknek.

„Sokan szeretnének javítani az életkörülményeiken, elhelyezkedni vagy jobb állást kapni, szeretnének versenyképesebbek és láthatóbbak lenni a munkaerőpiacon. Az elmúlt néhány évben minden második szülőnk esti iskolába járt, és minden harmadik szülő keresett jobb munkahelyet. Kiderült, hogy sokan írástudatlanok vagy csak nem értesülnek a pályázatokról, a lehetőségekről, illetve nem tudják értelmezni a szövegeket, ezért segítettünk nekik pályázni is. Az ingyenes orvosi ellátást sem veszik igénybe, többek között ezért is élnek rövidebb ideig a romák. A tanulás támogatása, a családok mentorlátogatása mellett ezért preventív egészségügyi vizsgálatokat és egyéb műhelymunkákat is szervezünk” – teszi hozzá Dobrila.

Megalakulásakor a Đina Humanitárius Egyesület csak információs központként működött, tájékoztatta a romákat a lehetőségekről, a tanulmányi ösztöndíjakról, és az EHO anyagi segítségével sok romának sikerült megcsináltatni a személyi igazolványukat is. Csak 2011 és 2013 között mintegy 250 személyi okmány készült el a támogatásukkal – ez volt az alapja a jogaik érvényesítésének, hiszen e nélkül ezek az emberek a rendszerben láthatatlanok voltak.

Dobrila szerint a sok munka ellenére a mai napig vannak olyan roma gyerekek, akik nem járnak óvodába, aztán pedig az iskolába se iratkoznak be, mert nincs róluk nyilvántartás.

2011-ben csak Bácsföldváron 27 roma gyereket találtak, aki nem jártak óvodába, nekik még anyakönyvi kivonatuk sem volt, de az EHO segítségével az egyesület ezt is pótolta.

2016-ban egy roma gyerek sem járt bölcsődében, óvodában, 2023-ban több mint 50. 2016-ban a roma gyerekek 30 százaléka hagyta abba az iskolát az 5. vagy 6. osztályban, ma ez már csak 10 százalék.

Az önbizalomhiány miatt és a környezet támogatásának a hiányában a legtöbb roma gyerek legfeljebb egy hároméves szakiskolát végez el, és nem tanul tovább. 2016-ban csak 15-en iratkoztak középiskolába, de 60 százalékuk be sem fejezte. 2023-ban viszont már 74-en iratkoztak középiskolába, és 2016-ban ketten lettek egyetemisták, de 2023-ban már tízen.

„Nagyon nehéz leküzdeni az ezer éves hátrányt és diszkriminációt, ezt a többségi társadalom támogatása nélkül mi magunk nem tudjuk ledolgozni. Nehéz elmozdulni a holtpontról, de lépésről lépésre haladva sikerülhet” – véli Dobrila.

F.R.