Negatívok – analóg fotókiállítás

Március 18-án tekinthetik meg Sipos Árpád műveit

Sipos Árpád óbecsei fényképész első önálló tárlatára 2020. március 18-án, szerdán kerül sor. A Negatívok címet viselő analóg fotókiállítás az ifjú fotóművész eddigi legkiemelkedőbb alkotásait fogja a nagyérdemű elé tárni. Hogy pontosan mit is várhat a nagyérdemű, első kézből tudtam meg. Kérdéseimre ezúttal Sipos Árpád válaszolt.
Mennyit készültél az első önálló kiállításodra?
– Már évekkel ezelőtt érlelődött bennem egy önálló fotós kiállítás megszervezése, megnyitása. Mivel az analóg fényképeim mellett sok digitális fotóm is összegyűlt az évek során, a legnagyobb gondot a technika kiválasztása okozta – analóg vagy digitális fotók kerüljenek-e kiállításra. 2019 őszén döntöttem úgy, hogy végérvényesen filmes fotók kerülnek a közönség elé és decemberben elkezdtem komolyan nekilátni a szervezésnek, amely be kell vallanom, nem volt olyan egyszerű, mint ahogy elképzeltem, de végül március elején „összeálltak a mozaikdarabok”.
Mit várhatnak majd a tárlatra látogatók? Milyen fotókat, stílusokat, ötleteket?
– Kiállításom fő témájának inkább a fotók elkészítésének a technikáját céloztam meg, így a fényképeim mellett a kedves látogatók láthatnak számukra ismert és ismeretlen fényképezőgépeket, a sötétkamra legfontosabb kellékeit, megláthatják a filmes fényképező működési elvét, reklámokat és így tovább. A fiatalabb generáció megláthatja, hogy milyen is volt a fotózás a mobiltelefonok előtt, az idősebbek pedig egy jót nosztalgiázhatnak.
Mióta foglalkozol fotózással? Hogyan indult el a pályafutásod?
– Érdekes módon az első egyhasználatos, eldobható gyerekfényképezőmet 1997-ben öt évesen kaptam egy erdélyi családi utazás során. A gépet nem dobtam el, a filmet megőriztem és számomra nagyon érdekes visszanézni, hogy mit fotóztam óvodás fejjel – első „portréalanyom” a buszsofőr volt. 2005-ben kezdtem el fotózni megint, már egy egyszerű digitális géppel s nem sokra rá, 2008-ban a padláson megtaláltam a családi Zenit-E típusú fényképezőnket, amely évtizedekig használaton kívül volt mivel meghibásodott. Megjavíttattam és rögtön vettem bele egy filmet – nagyon érdekelt az érzés hogy milyen, ha egy fotót nem láthatunk azonnal. Édesapám az alapvető dolgokat elmagyarázta a géppel kapcsolatban és nagy meglepetésemre, szinte az összes fotó sikerült. Ez a sikerélmény nagy löketet adott a további fotózáshoz illetve a fényképezőgépek gyűjtéséhez, szereléséhez.
Mit szeretsz leginkább fotózni? Mi a kedvenc témád?
– Az elején tájakat és épületeket fotóztam, de az utóbbi időszakban elkezdett érdekelni az ember, mint téma, valamint a városi életképek, szociofotográfia. Ezek mellett a kordokumentálást is szeretem, viszont azt inkább digitális géppel fotózom.
Milyen hangulat, stílus jellemzi a képeid?
– Talán a klasszikus portrék illetve városi pillanatfotók – ez utóbbiból kifolyólag a hangulatot leginkább a helyzet fogja szülni: van szomorú, melankolikus, de ünnepi hangulatú fotóm is.
Mesélj egy kicsit a fényképezőidről. Akik ismernek, tudják, hogy nagyon szereted az analóg fényképezőket is. Honnan ered ez a szenvedélyed?
– Mint ahogy az előbb is említettem a mai instant digitális fotózással ellentétben van egy érdekes érzés a filmes fényképezésnél: nem láthatod rögtön, hogy jól sikerült-e a fotó illetve egyáltalán sikerült-e. Rengeteg tényezőtől függ: hogyan tárolták a filmet, hogyan fényképeztél, illetve történt-e hiba az előhíváskor. Ha csak egy tényezőbe is hiba csúszik, az már látható lesz a végeredményen. Ezek a dolgok mellett lenyűgözött az a tény, hogy mennyi alkatrészből (fogaskerekek, óraművek, tükrök, prizma és így tovább) áll egy régi mechanikus fényképező és hogy tudták a mérnökök olyan szépen szinkronizálni őket. Amikor még aprópénzért lehetett régi fényképezőket vásárolni a bolhapiacokon, vettem pár rosszat csak azért, hogy szétszedhessem őket és megismerkedhessek a működésükkel. Később már javítani is kezdtem őket (főleg Zeniteket). Ezek mellett még fontosnak tartom azt is, hogy az analóg fotók „kézzel foghatók”, rá vagyunk kényszerítve, hogy előhívjuk, nagyítsuk őket így sokkal nagyobb az esély, hogy az utókor számára megmaradnak. Sajnos a digitális fotózásnál ez nem tapasztalható, egyik hordozóról a másikra kell menteni és ennek sosem lesz vége mindaddig, míg ki nem nyomtatjuk őket. Több százezer digitális fotóból pedig nehezebben válogat az ember, mint 36 jól átgondolt képkockából…
Miből nyersz inspirációt a képeidhez?
– Tagja vagyok valamennyi belföldi és külföldi fotós csoportnak. Ezekben a csoportokban mindig vannak inspiráló fotók, de számomra inkább a helyzet szüli az inspirációt. Egyik ismerősöm szavaival élve: „Mindig vidd magaddal a géped, sohasem tudod, milyen érdekes szituációt láthatsz”. Ezt többnyire igyekszem betartani s akár egy délutáni sétáról, akár egy külföldi utazásról van szó, érdekes életképekkel mindig találkozhat az ember.
Mit jelent számodra, hogy a szülővárosodban kerül sor az első önálló kiállításodra? Kik támogattak, illetve támogatnak a fotózásban és a tárlat megvalósításában?
– Mindenekelőtt szüleim, rokonaim és kedves ismerőseim. Számomra fontos hogy a szülővárosomban nyithassam meg önálló tárlatom, elsősorban azért, hogy eggyel több eseményre tudjon a kedves óbecsei közönség ellátogatni, másodsorban pedig azért, mert kötelességemnek érzem, hogy szüleim, rokonaim és ismerőseim önzetlen segítségét ilyen formában is megháláljam, hiszen nélkülük lehet, hogy erre a tárlatra nem került volna sor.
A megnyitó 18 órakor kezdődik a Kör Galériában.