30 éves a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör

Interjú a PSMK elnökével, Ricz Róberttel – 1.rész

Harminc évvel ezelőtt, 1991. január 25-én alakult meg Óbecsén a magyar kultúra ,,központja’’, megannyi gyermek, fiatal és idős művész második otthona, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet kincsestára, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör. Múltról, jelenről és jövőről, szakcsoportokról, az Alsóváros szívében elhelyezkedő épületről, valamint a 30 év szép és kevésbé szép pillanatairól Ricz Róberttel beszélgettem, aki immár 15 éve vezeti a kultúrkört szívvel-lélekkel.
(Az interjú első részét olvashatják, folytatás a következő számban)
Hogyan jellemezné néhány mondatban az elmúlt 30 évet?
– Egy szóval lehetne jellemezi: hullámzó. De azért örömünkre, a hullám az utóbbi néhány évben felfelé megy, vagy éppen stagnál. Mindig előre tekintettünk, egy-egy rövidtávú célt tűztünk ki magunk elé, amelyeket teljesítettünk. Természetesen voltak hullámvölgyek is a munkánk során, de azokat sikeresen átvészeltük, találtunk megoldásokat a felmerülő problémákra. Akkor sem tétlenkedtünk és siránkoztunk, amikor ellepett bennünket a „hullám”, hanem munkával, küzdéssel és lelkesedéssel törekedtünk a kitűzött céljaink felé. Most már mondhatom, hogy „bejáródott” közönségünk van, akik rendszeresen eljárnak rendezvényeinkre. A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy azok a tagjaink, akik óvodásként vagy kisiskolásként jönnek el hozzánk, legalább a középiskola végéig tagok maradnak nálunk, énekelnek, táncoknak és képzőművészkednek.
Melyik időszak voltak a ,,legsötétebb” és melyik volt a legfényesebb?
– A legsötétebb talán az az időszak volt, amikor még nem volt a miénk az épület, és többször kizártak bennünket, nem jöhettünk be próbákat tartani, illetve nem volt mosdó és illemhelyiség az épületben. 1996-ban tűzeset is volt az épületben, amikor leégett a színpad, de sikerült a felújítási munkálatokat megszervezni és kivitelezni. Volt olyan periódus is, amikor csak 8-10 tagja volt a kultúrkörnek, modern táncosok, akik akkor sem adták fel a munkájukat, amikor nem volt fűtés. A színházteremben tüzelő-kályhákkal melegedtünk, amelyek persze kevésnek bizonyultak. Emlékszem, később petróleumkályhák is voltak, amelyeket körülálltunk pihenés közben, Tót Kása Piroska pedig minden este teát hozott be nekünk a próbára, hogy egy kicsit átmelegedjünk tőle. 2000-ben kaptunk rendes mosdókat, illetve a kisterem is megújult, 2007-ben pedig, amikor mi voltunk házigazdái a Gyöngyösbokrétának és Durindónak az épület egy része fel lett újítva, a nagyterem és a színpad. Azóta csaknem minden évben sikerült valamit újítani, szépíteni az épületen. A tagság pedig egyre csak gyarapodott, a felsősökön és középiskolásokon kívül az óvodások és alsósok is megtalálták helyüket a egyesületben.
A „sötét” periódusokról beszélve, Ricz kiemelte a tavalyi, 2020-as évet is, hiszen a járványhelyzet miatt a kultúrkörben is rengeteg rendezvény elmaradt, számos terv és álom nem valósult meg. A kultúrkör fenntartási költségei, ahová többek között a fűtés, a villanyáram-használat, az internet, a vízfogyasztás, a takarítás, a telefonköltség, a könyvelési költség, a toalett- és a kéztörlőpapír, a tisztítószerek és a fertőtlenítőszerek beszerzése, az irodai szerek és a két munkás fizetése is tartozik, a mùlt èvben helyi szinten nem leltek támogatásra. Mint eddig minden nehézséggel, a vezetőség a tavalyi év okozta megpróbáltatásokkal is megküzdött és bizakodva néz a jövő felé.
– Nagy köszönettel tartozunk a Magyar Nemzeti Tanácsnak, aki a problémáinkat hallva segítségünkre sietett, és a rezsi költségek nagy részét fedezte, de támogatónk volt a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság, a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrás Minisztérium és a Csoóri Sándor Program is. Köszönet nekik!
15 év nem kevés… Amióta Ön az elnök, mi az, ami motiválta, hogy ennyi időn keresztül ,,harcoljon” a kultúrkörért?
– Amikor tizenöt évvel ezelőtt megkerestek azzal, hogy vállaljam el az elnöki posztot, nem sokat gondolkodtam a válaszon. Tudtam, hogy mit akarok, elég fiatalnak és erősnek éreztem magam a munkához, voltak előttem célok, jó példák és olyanok, akikre felnézhettem, akikre mindig számíthattam. A céljaink azonban csak azután valósultak meg, hogy a magyar politikum is mellénk állt, felkarolt bennünket, elismerte a kultúrkörben folyó munkát. Sikerült az otthonunkat élhetővé tenni, a tagság és a szakcsoportok számát növelni, sikerült a becsei magyarság kultúrigényének megfelelni, azokat kielégíteni. Harcolni mindig is kellett és most is kell.
Tavaly októberben Csongrádon, Óbecse testvérvárosában, Ricz Róbert eddigi munkásságáért átvehette a Város Közösségért Díjat.
– Nagyon jól esett, hogy ezzel a díjjal illettek, mert ezáltal láthatóvá vált az elvégzett munka. De hangsúlyozom, hogy senki nem azért végzi a munkáját, mert kitüntetésre számít, hanem mert örömét leli benne és reméli, hogy a társadalom döntő részének a javára válik. Teszem a munkám nap, mint nap, néha örömmel, néha kicsit bosszankodva, de mindig szívből.
30 év alatt rengeteg fiatal megfordult a kultúrkörben. A foglalkozások mellett, mi az, amit ez az intézmény adott és ad a fiataloknak?
– A kultúrkör mindenkori vezetőségének az az elsődleges célja, hogy a fiatalokat felkarolja, illetve a tehetségeket felkutatja, képezze és nevelje, valamint a fiatalokat tömörítse. A legtehetségesebb tagjainknak mindig szabad kezet adtunk, ha akartak, akkor csoportot vezethettek, vagy koreográfiát készíthettek, illetve egész esti darabot szerkeszthettek és adhattak elő. Mi mindenben segítettük és támogattuk őket, teret adtunk nekik. Igazi „tehetség-bölcső” az egyesület, hiszen sokan elismert és megbecsült tagjai a társadalmunknak, színészek, előadóművészek, újságírók, pszichológusok, tanárok, de van, akiből politikus, orvos, ápoló, vagy sikeres üzletember lett.
Minek köszönhető, hogy a kultúrkör 30 éve töretlenül, megszakítások nélkül, minden nehézséggel megküzdve, fenn tudott maradni és sikeresen működni? Miben rejlik a siker titka?
– Kisebbségi létben nagyon fontos a nyelvünk, a kultúránk megtartása. Ez vezényel bennünket is, a mindenkori vezetőséget. Ezt a munkát nem lehet csak pénzért csinálni, ezt szívből kell művelni. Habár, az is igaz, hogy ha az ember munkája nincs megbecsülve és megfizetve, akkor elveszti a kedvét, nem dolgozik olyan odaadással. A sikerünk egyik titka, hogy tudunk mindig megfelelő oktatót foglalkoztatni, illetve a fiatalabb korosztályból kiválasztani és kinevelni egy-két olyan tagot, akik továbbviszik és segítik a munkánkat.
Folyt. köv.
D.P.