Óbecse

Juhász Bálint: A Prosperitati Alapítvány nem szűnik meg

A Prosperitati Alapítvány fennállásának hét éve alatt több mint 14.000 projektumot támogatott, összesen 300 millió euróval, mondta a Hrvatska Riječnek adott interjújában Juhász Bálint, az alapítvány elnöke. A támogatások többségét mikro- és kisvállalkozások, valamint kis családi gazdaságok kapták.

„Mintegy 9000 kisgazdaság projektjét támogattuk, 2500 esetben pedig kis családi vállalkozásokat segítettünk. Több mint 700 vállalkozás beindításakor is ott voltunk az anyagi támogatásunkkal. A fiatal, pároknak 1100 falusi ház vásárlását tettük lehetővé, és 4500 hektár föld megszerzé séhez is hozzájárultunk” – mondta Juhász.

Az egész program céljaként a helyben maradást fogalmazta meg.

„Amennyiben mindent összeadunk, akkor elmondható, hogy több mint 50.000 vajdasági magyar életére hatással voltunk. A felhasználók körében felmérést végeztünk, s mintegy 98 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy ajövőjét Vajdaságban látja“, magyarázta a Prosperitati elnöke.

Juhász cáfolta a hírt, miszerint a Prosperitati működésének vége, s bejelentette, hogy a következő pályázatokat jövőre írhatják ki.