„A gyerekeink a saját szülőföldjükön lehetnek csak igazán szabadok”

Az óbecsei Blazsanik család 20 év alatt szinte a semmiből teremtett tekintélyes gazdaságot

Az óbecsei Blazsanik család szántóföldi növények termesztésével foglalkozik. A Blazsanikokat ebben az esetben három család: idősebb Imre és a felesége, valamint ifj. Blazsanik Imre és Blazsanik Kristóf családjai alkotják, ugyanis a két fiatalember is két-két kisgyermek büszke apukája. Amikor kilátogattam a Kishegyesi úton lévő egykori tanya helyén kiépült gazdaságba, három családapa, három feleség és négy kisgyermek várt. Nem csak az újságíró kedvéért voltak ők ott: szeretnek ott lenni és szeretnek együtt lenni.

Tekintélyes géppark áll a Blazsanik-család mezőgazdasági telephelyén. Húsz évvel ezelőtt, amikor mindössze öt holdon belevágtak a gazdálkodásba, itt még szinte semmi sem volt. Ezt megelőzően idősebb Blazsanik Imre két évtizeden át rádió és tévémechanikusként dolgozott, de emellett egy kis termőföldön is gazdálkodott.

1983-ban, amikor kezdtem, mostohagyerekként bánt az állam a vállalkozókkal, de nekem mindig fontos volt a szabadságom. A fiaimat nem érdekelte az elektronika, így fordultunk a mezőgazdaság felé, de ennek érzelmi okai is voltak – folytatni akartuk a régi családi gazdálkodást. Az én dédapámnak volt valamikor tanyája, földje, amit elvettek tőle, a nagyapám is mezőgazdasággal foglalkozott, de végül neki is be kellett költöznie a városba. 2003-ban úgy vágtunk bele, hogy az öt hold mellé béreltünk is valamennyi földet, aztán 2006-ban megvettük a tanyát, majd 2008-ban elkezdtük rajta az építkezést. Még vállalkozóként volt egy projektem, szatellitantennákat gyártottunk, annak a profitjából vettük meg az első traktort, utána a kombájnt – mesél a kezdetekről a fiúk édesapja.

A család azt gyorsan felismerte, hogy a biztonsághoz több lábon kell állni, ezért csináltak egy univerzális szárítót is, ahol kukoricát szárítottak és herelisztet csináltak. Hiába jövedelmezett jobban a feldolgozás, fel kellett hagyniuk vele, mert ezt akkor még a városban lévő családi ház portáján csinálták, ami nem volt alkalmas helyszín ilyen zajos munkához. A tanyán jelenleg a gabona mellett kis mennyiségben paprikát is szárítanak.

Szabadság és harmónia

Imre középiskolában gépészetet tanult, majd távoktatásban elvégzett egy informatikai főiskolát, és Kristóf is gépésznek tanult a középiskolában, pedig ő akkoriban inkább magyartörténelemszakos tanár szeretett volna lenni.

Hiba volt irányítanom őket a pályaválasztáskor, meg kell volna adnom neki a szabadságot – mondja a fiúk édesapja.

Kiheverted azóta, hogy kényszerpályára sodródtál? – kérdezem Kristófot.

Hogyne! – válaszolja könnyedén. – Ebben a szakmában számomra a munka is minden pillanatban élmény, teljes szabadságot ad.

Ez a szabadság sok munkával jár, a család jelenleg 400 holdon gazdálkodik, repcét, búzát, napraforgót, szóját és kukoricát termel. A Prosperitati Alapítványnál több alkalommal is sikerrel pályáztak, legutóbb a kiemelt jelentőségű, közepes léptékű mezőgazdasági fejlesztési pályázaton nyertek támogatást.

Eddig háromszor pályáztunk sikeresen a Prosperitati Alapítványnál. 2016-ban egy kapcsolható eszköz megvásárlásához kaptunk támogatást, 2017-ben egy középberuházást nyertünk, ez tartalmazott egy magtárolót, két precíziós vetőgépet, illetve egy traktort. Ennek a pályázatnak az értéke 19 millió dinár volt, ebből mintegy 7 millió dinár az alapítvány támogatása. A harmadik, 2020-as pályázaton 34 millió dinár volt a teljes projekt értéke, 16 millió dinárt támogat a Prosperitati, ezt most fizetik ki részben. Kapcsolható eszközök és pótkocsik vásárlására, betonutak kiépítésére és szárítókapacitás bővítésére igényeltük a támogatást. Ilyen terményárak mellett, mint az ideiek, talán soha nem tudtuk volna ezeket megvalósítani önerőből. Az inputanyagok ára állandóan változik, a terméshozam és az ár is kiszámíthatatlan, így nem lehet tervezni – mondja Imre, a fiatalabbik.

Kötnek-e biztosítást?

Mindig, az égiekkel! – válaszolja Imre, az idősebbik. – Ez a legjobb biztosíték. A teremtőtől megkapjuk, ami nekünk jár. Ha valamiért nem kapunk áldást, akkor azt is elfogadjuk. Volt nekünk biztosításunk, de a kár után egy hónapra jött a biztosító, és neki nagyon szép volt a napraforgónk.

Blazsanikék rábízzák magukat a természetre. Azt vallják: fontosabb számukra a föld élővilága, mint a profit. A műtrágyázásról például még akkor letettek, amikor nem volt ilyen drága.

Mi szeretnénk visszahozni a föld élővilágát ott, ahol mi gazdálkodunk, és ezt sokan nem értik meg a környezetünkben. Harmóniában akarunk élni a természettel úgy, mint az őseink: nem szántunk, próbáljuk minél kevesebb forgatással művelni a földet. Óbecsén ötven földminta közül a miénkben volt a legmagasabb a humusztartalom abban a földben, ahol közel 10 éve nem szántunk. A repce kivételével a műtrágyázással is felhagytunk, csak nitrogént kapnak a növények tavasszal. Persze ezek a termésátlagokat nem lehet összehasonlítani a műtrágyázott föld termésével, de a föld állapota minket szolgál. Mi javítjuk a föld szerkezetét, és nem lesz kizsigerelve, mint a legtöbb helyen – mondja az idősebb Imre. A mi édesapánk azt szeretné, hogy az unokái is ezen a földön, ezzel a földdel boldoguljanak. Ők talán már nagyobb hasznot is termelnek majd rajta – teszi hozzá Kristóf.

A mezőgazdaságban látják a gyerekek jövőjét

Bár a környéken volt vihar és jégverés, Blazsanikék kukoricaparcellája sértetlen maradt, pedig csupán 200 méterre tőlük másoknak elverte a jég a termést. A repcéjük remekül termett, a búza úgy, mint másoknak.

Szeretjük egymást a repcével: bírja a gyűrődést, az árértékaránya is korrekt. és a szója is tartja magát egyelőre. Mi örüljünk annak, ami terem, mert akkor van gond, ha nem terem. Azt pedig, ami megterem, nagyon körültekintően kell betakarítani – vallják egyöntetűen.

Amikor azt kérdezem, milyen intézkedésekkel segítenék az ágazatot, ha hatalmuk lenne hozzá, gondolkodás nélkül sorolják: egy bizonyos hektáronkénti üzemanyagmennyiséget jövedéki adó nélkül kellene adni a termelőknek, a területalapú támogatást összegét is megemelnék és eltörölnék a 20 hektárnál meghúzott támogatási korlátozást.

Szerintük a mezőgazdaság képes lenne emelni az ország gazdaságát, mégsem becsülik meg az ágazatot. Ők ennek ellenére a mezőgazdaságban látják gyermekeik jövőjét is.

Ifjabbik Imre – követve a családi hagyományt – a most 10 éves fiának is az Imre nevet adta, a hat éves pedig Ádám lett, Kristófnak pedig van egy 5 éves Lucája és egy 2 éves Kolosa.

A család szerint a legnagyobb ajándék a gyereknek az az idő, amit velük töltenek, és ők sokat vannak együtt.

Ki is adhatnánk bérbe a földet, akkor is meglenne a tisztes bevételünk munka nélkül, de ilyen példát nem mutathatunk a gyerekeinknek – mondja Kristóf. – Luca zokog, hogy a tanyára akar jönni, és a fiúk is imádják. Bizakodó vagyok, hogy folytatni fogják a gazdálkodást, de ha mást is választanak, nem lesz baj, csak maradjanak itt, mert a saját szülőföldjükön lehetnek csak igazán szabadok.