ÓbecseВестиДруштво

„Áldott legyen emléke a Márciusi ifjúságnak!”

A Petőfi Sándor Általános Iskola, az Óbecsei Népkönyvtár és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében március 12-én „Áldott legyen emléke a Márciusi ifjúságnak!” címmel tartották meg az ünnepi műsort az alsóvárosi Petőfi szobornál,

„Tizennégy évvel ezelőtt, 2012-ben, Vajdaságban, Óbecsén állítottuk fel az első egész-alakos Petőfi szobrot. Itt tisztelgünk most a 48-as forradalom és Petőfi Sándor emléke előtt, aki tollal és karddal védte népe szabadságát és máig vitatott, melyik fegyvere volt hatékonyabb. Az, hogy ércbe öntve, közterületen is közöttünk él Petőfi, azt jelzi, hogy ma már büszkesége és tartása is van ennek a vajdasági magyar közösségnek, hogy vállaljuk és hirdetjük történelmünket, eszményképeinket, kultúránkat és értékeinket”– mondta üdvözlőbeszédében Fenyvesi Szilvia, a Népkönyvtár munkatársa.

Az ünnepi műsor elején a Dúdoló és a Botra kórusok, valamint Nagy Kanász Lilien előadásában hangzott el a Himnusz, majd Molnár Viktor, a kultúrkör alelnöke, a VMSZ községi szervezetének az elnöke tartott ünnepi beszédét.

– A nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk. A márciusi ifjak hittek abban, hogy a magyaroknak joga van a nemzeti függetlenséghez, az önállósághoz, a szabadsághoz, a szuverenitáshoz. Ezek ma is aktuális elvárások. Minden korban más nehézségekkel szembesülünk, de őrizzük kultúránkat már évszázadok óta. Érdemes elgondolkodnunk, milyen irányba szeretnénk haladni? Fontos-e számunkra hitünk, nemzeti identitásunk és a társadalmunk jövője? A jövőépítés alapfeltétele, hogy megmaradjunk és életerős közösségként létezzünk. A Petőfi iskola melletti kiállás bebizonyí-totta, hogy az óbecsei magyarság túlélési ösztöne erős és tettrekész. El kell ismernünk, hogy a közös cél elérése, a közösség jövője érdekében az összefogás vezet eredményre – fogalmazott Molnár Viktor.

A műsorban közreműködött a Fokos zenekar, a Dúdoló és a Botra énekegyüttesek. A szavalatokat Babenyac Márton, Bartusz Áron, Bocor Zsombor, Dvorszki Rihárd, Horváth Miksa, Lasztovics Máté, Nagy Kanász Lilien, Novák Alex, Ricz Bálint, Szerda Ákos, Szloboda Saulin és Tóth Réka adták elő.

A rendezvény koszorúzással zárult.

Másnap délután koszorúzással tisztelegtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a bácsföldvári római katolikus temetőben is. Bácsföldvár 1848-ban súlyos harcok és vérengzések helyszíne volt, ahol Korányi Ferenc 1848-as honvéd obeliszkje emlékeztet az akkori eseményekre.

Március 16-án ünnepi műsor volt az Óbecsei Népkönyvtár bácsföldvári fiókkönyvtárában is az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

Редакција

Медиум доо, Редакција Бечејских дана Адреса: Золтана Чуке 18, Бечеј