„Jól gondold meg kislány…”
Lemezbemutató koncertet tartott október 8-án a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Szelence
Kárpát-medencei zenei utazáson vehetett részt október 8-án este azóbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör közönsége, amelynek aSzelence énekegyüttes a „Jól gondold meg kislány…” című első cédéjétmutatta be.
Az 1994-ben alakult Csiraj énekcsoportból 2000 tavaszán lett Szelence énekegyüttes, amely a Kárpátmedencében élő magyarság népzeneihagyatékát szeretné népszerűsíteni. A cédéjükre 10 népdal került fel. Acsoportot a kezdetektől Kisimre Szerda Anna vezeti.
„Az énekegyüttes rendszeres résztvevője a Durindónak. Öt alkalommal nyertük el a Vass Lajos Nagydíjat Budapesten, a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpátmedencei döntőjén. A Vajdasági Táncháztalálkozó lemezein, illetve a budapesti Táncháztalálkozó lemezén ésa Petőfi kultúrkör lemezén is szerepel a csoport, de ez az első önálló hanghordozónk. A cédén a Kárpátmedence magyarlakta vidékeinek számos területéről szerepel dalcsokor: a Bácskából, a Tisza mentéről, a Bánátban élő aldunai székelyek dalaiból, a nyugatbácskai Doroszlóról, a szlavóniai szigetmagyarság dalaiból, Magyarország területéről szentesi dalok, a Felvidékről magyarbődi menyasszony-búcsúztató dalok és zempléni karikázó dalai, Erdélyből pedig felcsíki és moldvai dalok teszik színessé a hanghordozót” – mondta el Kisimre Szerda Anna.
Az énekegyüttes tagjai Andruskó Karácsonyi Éva, Gál Antonella, Karácsonyi Gabriella, Kiss Karina, Lukács Kata, Lukács Sára, Molnár Kinga, Pásztor Tímea, Szabó Zsuzsanna, Szerda Zsófi, valamint Kisimre Szerda Anna, akit 2019-ben kiváló szakmai és együttesvezetői munkájáért a zsűri Pedagógiai Nívódíjban részesített Horgoson a Vajdasági Népdalcsoportok és Zenekarok Szemléjén, a 2021-es Durindón pedig Bodor Anikódíjban részesült.
A rendezvényen vendégként fellépett Szabó András, Cseszák Zsombor és Szerda Ákos, a Fokos zenekar tagjai, köszöntőt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke tartott. A CD és rendezvény létrejöttét a budapesti Nemzeti Kulturális Alap és a Csoóri Sándor Alap támogatta.