Minden gyerek a családja tükre

Ha a családban nyűg, a szociális rendszerben pedig csupán egy adminisztrációs tétel, a gyerek számára a virtuális világ valóság, az erőszak pedig eszköz lesz – Az agresszív viselkedés legkisebb megnyilvánulása ellen is azonnal fel kell lépnie az iskolának

Hiába kaptak nagy publicitást az elmúlt hetekben történt erőszakos cselek-mények az iskolákban, sok érintett és illetékes még mindig inkább hallgat arról, hogy mi történik az iskolák falain belül vagy az óvodában: az áldozat szégyelli a megaláztatást, az intézményvezető pedig fél a szülők haragjától. Abban az iskolában, ahol a diák nem csak egy statisztikai szám, és abban a családban, ahol szeretetet és figyelmet kap a gyerek, nem lesz gond a közösségi magatartásával.

Portrebić Tőzsér Gabriella 2020-ben lett az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, előtte 32 évig tanítónőként dolgozott a Sever Đurkić Általános Iskolában. Ő azt mondja: magyar osztálytanítóként nem lehet minden tekintetben mérvadó az ő személyes tapasztalata, mert kisebb és kisebbségi közösségben könnyebb dolga van egy pedagógusnak.

A magyar gyerekek egyrészt szófogadóbbak és tisztelettudóbbak, másrészt a kis létszámú magyar osztályokban könnyebb dolgozni. A legfontosabb az, hogy beszélgessünk a gyerekekkel, mert akkor tudomást szerezhetünk az otthoni problémáikról vagy az iskolai konfliktusaikról. Nálam minden nap beszélő körrel kezdődött: amikor beléptem a tanterembe, már mindenki körben ült és elkezdtünk beszélgetni – ez legfeljebb 10 percet vett el az órából. Sok gyereket nincs, aki meghallgasson, mert a szülőknek nincs idejük, türelmük hozzá. A családokban sokszor előfordul, hogy fáradtságra hivatkozva belefojtják a szót a gyerekbe, aki gyorsan fel is adja a próbálkozást a beszélgetésre. Ha a szülő annyit kérdez csak, hogy mi újság?, igazából nem kíváncsi a válaszra – nem udvariassági, hanem olyan inspiratív kérdést kell feltenni, ami választ követel a gyerektől. Két nagy gyerekem van, sokat beszélgetek velük, és ma már abból tudom, hogy mi van velük, ahogy belépnek az ajtón vagy ahogy megírják az üzenetüket. Az a szülő, aki nem áldozott időt a beszélgetésre, 10 év múlva könyörögni fog a gyerekének, hogy álljon vele szóba, de akkor már nem fog neki megnyílni. A hiányzó figyelmet nem lehet tárgyi ajándékokkal kiváltani, és az elfojtás később ki fog valahogy törni a gyerekből – mondja.

Az UNCEF nemrégiben Kako si, ali stvarno (Hogy vagy, de tényleg) címmel kampányt is indított azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségének a fontosságára. Ennek a szellemében a Petőfi iskolában egy dobozt készítettek ezzel a felirattal, ahova bárki bármikor megírhatja, hogy van, és a felnőttek szívesen meg is hallgatják őt.  Az iskolába egy váltásban folyik az oktatás, de a tanítók, tanárok késő délutánig bent vannak, és két szakkört is vezetnek naponta. Van például egy diákjuk, akit erőszakkal kellett kezdetben az iskolába vinni, agresszív volt, ma már viszont alig akar hazamenni, olyan jól érzi magát ott a társaival – az igazgatónő szerint az ilyen sikerekért érdemes dolgozni plusz juttatás nélkül is.

Az iskolában egy csoport foglalkozik az agresszióval, és mi azonnal reagálunk a legkisebb intő jelre is. Egy kisfiú a napokban például csúnyán beszélt egy kislánnyal, ezt a tanító azonnal feljegyezte, és betette az erre a célra fenntartott irattartóba. Az ilyen esetekre is azonnal reagál a csoport, mert ha nem teszi, jön a következő incidens, és a harmadikat már nem fogják tudni kezelni. Erre vannak kidolgozott modellek, protokollok, folynak képzések, mégsem működik mindenhol a dolog. Sok gyerek egyéni bánásmódot igényel, ami komoly pluszmunkát jelenti, és ezt nem mindenki hajlandó felvállalni. Az, ha a problémás gyereket átutalják egy másik intézménybe, nem megoldja, hanem a legtöbb esetben növeli a problémát. A gyerekek sajnos a rendszerben, a szociális ellátásban leginkább csak egy adminisztrációs tételt jelentek, a lelkükkel ritkán foglalkoznak – állítja az igazgatónő.

Plüsskölykökből születnek a tűzokádó sárkányok

Milica Novkovi professzorasszony évekig foglalkozott családterápiával, és egy népszerű könyvet is jegyez Porodični bukvar (Családi olvasókönyv) címmel. Ő volt az, aki először használta a plüssnevelés fogalmát – szerinte a kilencvenes években a rendszerváltó társadalmak először a nevelés terén hajtottak végre „bársonyforradalmat”, amikor a hagyományost felváltotta a plüssnevelés, amely virtuális bébicsőszökkel neveli ki az érdekből cselekvő, mohó és agresszívvá váló gyerekeket. Nézeteivel mélyen egyetért az óbecsei Olivera Pašić is, aki alkalmazott pszichológiából szerzett itthon mesterfokozatot, majd Nagy-Britanniában elvégzett egy stresszkezelési specializációt is. December 15-én Plüssgyerek – tűzokádó sárkány címmel tartott előadást a nevelés időszerű problémáiról.

Azon a véleményen vagyok, hogy a szülők hét éves kor alatt ne adjanak telefont, de még távirányítót se a gyerekek kezébe, mert ezek az eszközök nem bébicsőszök. Sajnos nincsenek tisztában azzal, hogy a telefon fizikailag megváltoztathatja a gyerekek agyát. Ha pedig tévéznek, ott csak ismeretterjesztő műsort vagy klasszikus zenei adást nézzenek, mert a vizsgálatok szerint ez a zene fokozza az agy aktivitását. Tudom, hogy sok a teher a szülőkön, de meg kell érteniük, hogy egy új lényt teremtenek. Már nagyok a gyerekek, amikor felteszik maguknak a kérdést a szülők, hogy miért agresszív velük, miért nem jó neki semmi? A mobilhasználat, a tablet, a tévé és a kevés kommunikáció miatt  nagy gond van a gyerekek figyelmével, koncentrációjával az iskolában, a kognitív funkcióik minimálisak, és csak pár percig képesek figyelni. Egyes szakértők szerint már a prenatális időszak érzelmi környezetének, az anya lelkiállapotának is nagy jelentősége van a gyerek fejlődésére, megszületése után pedig olyan, mint a szivacs: mindent magába szív, ami a családban történik. A gyerek a családi viselkedési mintát követi a napköziben, az óvodában is – mondja.

Olivera szerint pár évtizeddel ezelőtt a nevelési piramis csúcsán az elvitathatatlan tekintélyű apa állt, mára viszont a plüssnevelési modell szerint a gyerek került a csúcsra – időközben pedig elveszett az empátia, nincsenek szellemi értékek és közös kirándulások a természetbe, mert a nevelés eszköze kizárólag az anyagi jutalmazás lett szegénynél, gazdagnál egyaránt.

Az utolsó percben vagyunk

A gyerekek általános fegyelmi leépülése folyamatos, romlik a neveltségi szintjük és az iskolai motivációjuk, amihez persze hozzájárulnak a családokon belüli szociális és egzisztenciális tényezők is, hiszen minden gyerek a családja tükre.

Aki határokat szab, tekintélyt is kap – véli a szakember, aki szerint a szülőknek, az iskoláknak  és a társadalomnak egyaránt meg kell szabnia azokat a határokat, amelyeket a szülőknek is tiszteletben kellene tartaniuk.

A szülőnek összhangban kellene lennie a pedagógussal, a pszichológus-sal, viszont manapság a szülők nagy része minden helyzetben a pedagógussal szemben is feltétel nélkül védi a gyermekét, amivel elveszik a tanítók, tanárok tekintélyét, de ehhez sajnos az igazgató is hozzájárul, ha a konfliktusok elkerülése érdekében nem áll a tanárok mellé a szülőkkel szemben. A pedagógusoknak és az iskoláknak is egyforma szabályokat kellene alkalmazniuk. A telefon használata mindenhol, mindenkor legyen tilos. Nagyon rossz hatása volt a Covid-időszaknak az eszközhasználatra: sajnos vannak olyan tanárok, akik azóta is mobilon küldözgetnek feladatokat, információkat a gyerekeknek, sőt az órán is inkább a googlekeresőre utalják a őket, ami nagy hiba. A gyerekek számára minden irreális lett, csak a virtuális világot érzékelik reálisnak. Hogy ne így legyen, az szinte kizárólag a szülőkön múlik: olyan egyéneket kell nevelniük, akik minőségi életet élnek érzelmileg, intellektuálisan egyaránt – ehhez az utolsó percben vagyunk – mondja Olivera.

F.R.