Sportnap Óbecse központjában
Ügyességi játékok kicsiknek és nagyoknak
Óbecse község Sportszövetsége a községi Ifjúsági Irodával együttműködve július 29-én, csütörtökön sportnapot szervezett Óbecse központjában.
A szervezők ügyességi játékokkal készültek a 15 és 30 év közötti korosztálynak, habár a gyermekek körében nagyobb érdeklődés mutatkozott, így a játékvezetők őket is bekapcsolták a szórakoztató programba.
– Fontos a fiataloknak ebben az időszakban is, amikor nincs iskola, tartalmat, érdekes programokat szervezni, hogy lekössék magukat, társalogjanak, levezessék az energiáikat, minőségesen töltsék el a szabadidejüket. Ez is egy az ilyen aktivitások közül. Jól szórakoztak, versenyeztek, mozogtak, sokat nevettek, ismerkedtek. Ezek a játékok arra szolgálnak, hogy fejlesszék a fiatalok koordinációs és motorikus készségeit – mondta Jovan Ječanski, Óbecse község Sportszövetségének elnöke.
A szervezők, hogy motiválják a résztvevőket, értékes nyereményekkel készültek a legsikeresebb versenyzőknek. A legjobban teljesítők labdákat, pólókat és pizzautalványt kaptak.
– Igyekszünk a gyerekeket elcsalni a számítógépek, telefonok mellől, ki a friss levegőre, a szabadba, hogy mozogjanak, sportoljanak. Öt játékkal készültünk nekik, amelyeket hat fős vegyes csapatok játszottak. Ezek az aktivitások főleg a gyorsaságon, az ügyességen alapszanak. Látszott, hogy a gyerekek jól érezték magukat, úgyhogy remélem, hogy jövőre még több résztvevőre számíthatunk – nyilatkozta Dijana Fehirov, Óbecse község Sportszövetségéből, aki a játékokat vezette a sportnapon.