Óbecse

Az aradi vértanúkra emlékeztek Óbecsén

Október 5-én Óbecsén a belvárosi római katolikus temetőben is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Az 1948-49-es szabadságharc Óbecse határában elesett áldozatainak az emlékművénél tartott ünnepségen Világos Miklós plébános mondott imát az áldozatok lelki üdvéért, és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tagjai – Bozsóki Nina és Kovács Orsolya szavalók, valamint a Dúdoló asszonykórus – tartottak rövid alkalmi műsort, majd a résztvevők megkoszorúzták az emlékhelyet.
Ünnepi beszédet a péterrévei Györe Decsov Emese történelemtanár, a Magyar Összefogás jelöltje mondott, aki az aradi vértanúk sorsának a felidézése után arról beszélt: a magyarság az emlékezés mellett ma is harcot vív a mindennapokban.
-Körülöttünk Európa válságban van, a határon túli magyarság is vészterhes időket él meg. Gondoljunk itt csak a kárpátaljai magyarokra, akik retteghetnek az újabb Molotov-koktéloktól, vagy felvidéki testvéreinket tekintve, akik nyilvánosan fel sem vehetik a magyar állampolgárságot. Erdélyi magyarjaink szintén harcban állnak autonómiájukért. A délvidéki magyarság pedig itt áll és kegyeletteljesen megemlékezik hőseinkről. Azokról a hősökről, akik lehet, hogy nem mind voltak tősgyökeres magyarok (4 magyar, 4 német, 2 örmény, 1 szerb, horvát és osztrák), de mégis az
igaz, magyar ügyért harcoltak, nekik származásuktól függetlenül erős volt magyar nemzeti identitásuk. Utolsó leheletükkel is a magyar nemzetet éltették. Nekünk nem a harctéri küzdelem marad, hanem, hogy ezt az erős identitástudatot továbbvigyük és megőrizzük. Harcolni azért, hogy kulturális, oktatási, tájékoztatási és nyelvhasználati önkormányzásunk még jobban kiteljesedjen! – mondta többek között Györe Decsov Emese.

Fehér Rózsa