Óbecse

Emlékezés az aradi vértanúkra

Óbecsén a belvárosi katolikus temetőben, az 1848/49-es szabadságharc emlékét őrző síremléknél október 6-án alkalmi műsorral és koszorúzással tisztelegtek az aradi vértanúk emléke előtt. Az áldozatok lelki üdvéért Magó László plébános mondott imát. A megemlékezést a Petőfi kultúrkör Dúdoló énekcsoportja, valamint Deák Evelin és Gál Noémi szavalók tették még ünnepélyesebbé. Beszédet Szerda Balázs történész mondott.

„Tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy mi ma azért állhatunk itt, mert vannak hőseink, igaz magyarok, akik az életüket is képesek voltak feláldozni egy ügyért, a haza, a nemzet védelmében. Tanuljunk tőlünk alázatosságot, és lássuk be, a cél nem mi magunk vagyunk! Tegyük magunkévá a nagy elődök hitét, és valljuk meg, nem csak az az idő számít, amíg ebben a testben, ezen a Földön élünk. Részei vagyunk valami sokkal nagyobbnak, valaminek, ami felettünk áll, melynek igenis terve van velünk. Senki nem élt, senki nem halhat hiába. Ahhoz, hogy minden élet és minden halál értelmet nyerjen, méltón kell képviselnünk a szabadságharc, az aradiak örökségét. Abban az áldásos helyzetben vagyunk, hogy nem vérünket kell adnunk a nemzetért, a közösségért, csupán gondolatainkat, szavainkat, tetteinket. Ezt viszont kötelességünk megtenni. Vállaljuk, valljuk meg magyarságunkat, keresztény hitünket minden nap” – mondta többek között Szerda Balázs.