Fecskefészkek készültek Péterrévén

A péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport március elején egy különleges, természetbarát ötletet valósított. A helyiek fecskefészkeket készítettek, mégpedig azzal a céllal, hogy visszacsalogassák Péterrévére ezeket a madarakat, melyekből sajnos egyre kevesebb van, nem csak vidékünkön, hanem általánosságban nézve is.
Az akció kezdeményezőjének, azaz a Falunkért Ifjúsági Csoport elnökének elmondása szerint az ötletet magyarországi Madártani Egyesület honlapján látták. Szabó Attila azt is elmondta, hogy számos tanulmányt olvastak erről a témáról, mielőtt úgy döntöttek, hogy belevágnak a fészekkészítésbe Péterrévén.
– A fecskefészkek fűrészporból és gipszből készültek, hungarocellbe öntöttük a gipszformát, majd két napot kell, hogy száradjon, amit követően sáros vízzel át kell kenni, végül fűvel bélelni. Ez az első év, hogy ezzel foglalkoztunk, de amennyiben sikeresnek bizonyul ez az akció, tervezzük folytatni, és minden évben e módon megkönnyíteni a fecskéknek a ,,beköltözést” – mondta Szabó Attila, a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport elnöke.

D.P.