Futás a fellegekig!
Az óbecsei Daniel Lončarević 2022-ben másodszor nyerte meg a Szerbia -Montenegró Skyrunning Ligát
Amagassági futás, azaz a skyrunning minden bizonnyal az egyik leglenyűgözőbb és egyben legnehezebb sport a világon: a hosszú távú futás itt magassággal, nagy szintkülönbségekkel, mostoha időjárási viszonyokkal és komoly balesetveszéllyel párosul – ez az egyveleg még a legfelkészültebb hegyi futókat is próbára teszi fizikailag, pszichésen egyaránt.
A skyrunning versenyzők különböző számokban indulhatnak: A Sky-Marathonon a klasszikus maratoni távot kell 4000 méter felett lefutni; a SkyRace távja lehet rövidebb és hosszabb is a klasszikus maratoni távnál, de mindenképp 3000 méter felett kell futni; a Vertical Kilometer elnevezésű szám 1000 méteres szintkülönbség leküzdését várja az indulóktól versenyenként változó magasságon, és a terep minőségétől függően a táv hossza is változik 3 és 5 kilométer között – ez utóbbi a legkönnyebb szám, ami lehetővé teszi, hogy az ember képet alkosson arról, mi is az a skyrunning.
Az első 4000 méter feletti magashegyi versenyt 1933-ban rendezték, igaz még nem „gyalog”, hanem sível. A sportágat hivatalosan 1992-ben az olasz Marino Giacometti indította el. Az első skyrunning-világbajnokságot 1998-ban tartották Cerviniában, és itt rendezték 2000-ben az első magashegyi olimpiai játékokat is, a SkyGamest. Ma már több mint 54 ország közel 30 ezer részvevője indul a nemzetközi versenyeken, nemrég óta szerbiai skyrunnerek is – közöttük van az óbecsei Daniel Lončarević (36) is, 2022-ben az idén megnyerte a Szerbia-Montenegró Skyrunning Ligát.
Ez először 2018-ban sikerült neki, és már akkor is sokan rácsodálkoztak: a vajdasági rónaság szülöttének hogy sikerült ilyen eredményt elérnie? Erre voltam kíváncsi én is.
Több dolgot kombinálok: lépcsőzök, futok a töltésen a Tisza mellett és az erdőben, úszom, kerékpározok, erőnléti edzéseket végzek. Néha el-megyek a Tarcalhegyre vagy az édesapámhoz Montenegróba futni. Az idén több – nem skyrunning – versenyen is részt vettem, ezek is a tréning része.
Mikor kezdtél el futni?
Már kisgyerekként hetente többször futottunk az édesapámmal a Tisza-töltésen. A Tarcalhegyen kilenc évesen versenyeztem először az édesapámmal, akkor 33 km-t futottam le meglepő könnyedséggel. 2-3 évvel később már 57 km-en lettem dobogós. 17-18 évesen a 83 km-es Tarcal-hegyi maratont is lefutottam. Taktikailag jól fel kell építeni egy ilyen versenyt, hogy végig tudjuk csinálni, a nagy emelkedőkön például gyorsgyaloglással haladunk, hogy spóroljunk az erőnkkel. De a futás mellett mindig sportoltam mást is: kajakoztam, teniszeztem, kézilabdáztam, crossfiteztem, judóztam.
Skyrunning-versenyeken mióta veszel részt?
2017-ben versenyeztem először Stara planinán, ez egy 108 km-es pálya volt. Életem legnehezebb versenye volt, de egyúttal a legszebb is – itt megérintett az Isten. Ettől kezdve minden versenyen ott voltam. Ezeken nem is fontos a helyezés, csak az, hogy végigcsináljuk és legyőzzük önmagunkat. Együtt lélegzünk a természettel, a patakból iszunk, fürdünk a tiszta lebegőben, élvezzük a lenyűgöző kilátást és ebből merítünk erőt. Szeretem az ilyen kihívásokat, mert ilyenkor tapasztalom meg igazán a természet erejét és szépségét. Volt, hogy hóban, jégben, sárban, patakban, szélben és esőben kellett futni, de ezek az extrém körülmények az én arcomra mosolyt csalnak, mert erőt és lendületet adnak nekem.
A holtpontokon hogyan lendülsz túl?
Mivel én korán elkezdtem a futást, megtanultam ezt kezelni, soha nem akartam feladni egy versenyt sem. Kérem és kapom is az erőt a természettől, az őseimtől, nehéz helyzetekben imádkozom is. Ha elfogy az erőm, ha gyötör a fájdalom, már tudom, hogy vissza fogom nyerni az erőmet és a fájdalom is elmúlik. Ez a hozzáállás a hétköznapokban is segít.
Van egy hűséges társad is, együtt edzetek, és a versenyekre is elkísér.
A most két éves Laki kutyát az Avalán találtam egy edzés alkalmával, onnan hoztam haza. Előfordul, hogy nincs kedvem edzeni, de miatta erőt veszek magamon. Mindig szerettem volna egy kutyát, amelyikkel futhatok, és most Lakival teljes az összhang.
Melyik versenyhelyszínre emlékszel vissza a legszívesebben?
A Durmitorra. Apai nagyszüleim montenegróiak, édesapám is most ott él, és a falujából épp erre a hegyre látunk rá. Nagy vágyam volt egyszer ott futni. Nagyon nehéz pálya volt, 120 indulóból csupán negyvenen értünk célba.
Az legutóbbi szezonod hogyan állt össze?
Hat verseny volt, ezek közül négyet kellett teljesíteni, ezeken kellett pontokat gyűjteni. Nekem sikerült ez a legjobban, így megnyertem a Li-gát. Eredetileg nem is akartam versenyezni, de a zlatibori futásom után elkapott a lendület és minden jól sikerült.
Milyen terveid vannak 2023-ra?
Tavaly tagja lettem a szerbiai válogatottnak, és részt vehettem Olaszországban a világbajnokságon, ami nagyon jó tapasztalat és csodás élmény volt. Most már edző és pszichológus is dolgozik velünk. Készülök az Európa-bajnokságra, amelynek mi leszünk a szervezői és a Prokletije-hegységen, Gusinjban tartjuk meg – a nagyapám épp ott volt katona, ez különös motivációt jelent nekem. A Prokletije egy csoda, és boldog vagyok, hogy egy ilyen csodának lehetek a része.
F.R.
A skyrunnerek a világ legtöbbet tanulmányozott sportolói. A felmérések eredményeiből kiderült, hogy a futók sebessége a tengerszinthez képest 4200 méter felett 72%-kal csökken; a felfele elért gyorsasági rekord a Vertical Kilometer számban 1657 m/h, míg a lefele elért maximum sebesség a SkyMaratonon 3410 m/h volt. A skyrunning megjelenése előtt azt gondolták, hogy ilyen magasságban nem lehet edzeni, ezzel szemben mára tény az is, hogy a megfigyelt sportolók egyikénél sem tapasztaltak akut hegyi betegséget.