Koronavírus a külföldön ragadt fiatalok szemszögéből – 1. rész

„Attól, hogy egyedül vagyunk bárhol a világban, nem jelenti azt, hogy magányosnak is kell lennünk”

A rendkívüli helyzet miatt sok külföldön élő, dolgozó személy nem tudott, nem tud hazajutni családjához. Az itthoni helyzetről, történésekről, az érvénybe lépő határozatokról számos forrásból értesülhetünk. A televízió, az újságok, a rádió, a közösségi oldalak folyamatosan számolnak be az újdonságokról a koronavírussal kapcsolatban, azonban a külföldi szituációt iga-zán csak azok tudják „lefesteni”, akik átélik. Megkérdeztem né-hány ismerősömet, akik külföld-ön kényszerültek maradni, hogy hogyan kezelik ezt a szituációt és mi a helyzet az adott országban. Az elkövetkező néhány számban naplórészleteket olvashatnak ezek-től a fiataloktól.
– Itt Bécsben, meg úgy szinte egész Ausztriára nézve elég komoly állami szigorítások léptek érvénybe. Egyedüli gond, hogy az emberek (főleg szép időben), nem igazán tartották tiszteletben a kijárási korlátozást. Ezért a kormány hozott is egy 3600 euróig terjedő büntetést, amennyiben az emberek kint sétálgatnak, nem tartva a távolságot egymástól. Csak az egy háztartásban élők mozoghatnak, sportolhatnak kint. Azóta nincsenek emberek a metrón, a kezdeti tömeghisztéria is alábbhagyott. A kijárási korlátozás előtt az egész város maga volt a káosz. Két órás sorok voltak a bevásárlóközpontokban, minden tartós élelmiszert, lisztet, tisztítószert felvásároltak, nem gondolva az idősebbekre, akik sokkal lassabban viszik véghez a bevásárlást, nem beszelve arról, hogy általában nem vesznek annyi mindent maguknak, hiszen erejük sincs hazavinni – kezdi meséjét Bicskei Andrea, aki második éve dolgozik internacionális szakaszon egy ausztriai vasúti társaságnál, mint stewardess. Andreával ismerősök vagyunk a közösségi oldalakon, innen jött az ötlet, hogy „kifaggassam” arról, milyen a helyzet Ausztriában.
Interjúalanyom elmondása szerint ettől függetlenül, vannak kedves megmozdulások. A tömbházakban a fiatal lakók kiteszik a lépcsőházba a telefonszámaikat, kis üzeneteket hagyva azoknak az embereknek, akik ebben a helyzetben nem tudnak elmenni bevásárolni vagy gyógyszertárba (idősek, várandósak, daganatos, krónikus vagy cukorbetegek…).
– Ami a munkahelyemet illeti, észrevehetően kevesebben utaznak, a mi munkaórainkat is lecsökkentették. Sajnos első kézből ki vagyunk téve a fertőzésnek, hiszen napi szinten emberek között és pénzzel dolgozunk, azonban eddig csak egy regisztrált pozitív beteg van a cégünkben. E téren a vállalat nagyon korrekt, mindenkit felhívnak egyesével, aki azzal a kollegával kapcsolatba került az elmúlt 14 napban, kényszerpihenőre intik (amiben én is most vagyok). A síszezon sokkal korábban fejeződött be idén, mint általában. A sok hazaérkező vendégmunkást is meg lehet érteni, rengeteg hotel, étterem lehúzta a rolót, ami egyidejűleg azt is jelenti, hogy ezeknek az embereknek nem csak a munkájuk, hanem a szállásuk is megszűnt, hiszen javarészt a munkát adó hotelekben laktak. Tehát választhattak, vagy haza, és lehet betegen, vagy az utcára – folytatja a beszélgetést a fiatal stewardess. – Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a munkahelyem megmaradt, de nálunk is számítunk leépítésre, ami már el is kezdődött, így mindenki fél. Családos kollegák, de pl. én is, aki egyedül van itt, és fizeti a lakbért. Félünk, hogy ki lesz a következő. Sajnos pont a munka miatt nem tudtam hazamenni, pedig semmit sem szeretnék most jobban, mint a családdal lenni. A párom Szerbiában tartózkodik, pont a határzár előtt kellett neki dokumentumok miatt hazamenni, én pedig maradtam Bécsben. Testvérem egészségügyi nővér, ők most 24 órás váltásokban dolgoznak, édesapám cukorbeteg és kamionsofőr, így persze nagy a félelem a családban is. Az első par nap karantén rettenetesen nehéz volt, hiszen a legtöbben a szeretteikkel töltik most ezt az időt. A tudat pedig, hogy te nem teheted ezt meg, félsz, magányos vagy, nagyon maga alá tud temetni. Személy szerint, mióta átzökkentem a kezdetleges depresszión, azóta igyekszem reggelenként futni, rendszeresen reggelizni, újra elkezdtem zenélni, végre van időm arra a könyvre, amit mar fel éve olvasok, és több időm van a német nyelvvizsgára is tanulni, hiszen az élet nem állt meg, és ez az idő tökéletes arra, hogy feltöltődjünk testileg es lelkileg. Attól, hogy egyedül vagyunk bárhol a világban, nem jelenti azt, hogy magányosnak is kell lennünk – zárta mondandóját Andrea.
Két másik ismerősöm, Hadnađev Csilla és Harkai Réka Londonban tartózkodnak.
– Londonban a helyzet enyhén kaotikus. Az emberek még két hét után is pánikolnak, boltról boltra járnak, mindent felvásárolnak, ami szerintük szükséges, nem hagyva ezzel esélyt a többi embernek, akik csak a minimális mennyiséget szeretnének beszerezni. A cég tulajdonosok ezt látva olyan intézkedéseket hoztak, miszerint az idősek és az egészségügyi dolgozók meghatározott napokon a reggeli órákban vásárolhatnak az üzletekben. Ez idő alatt csak ők tartózkodhatnak az üzletben. Az eddigi adatok szerint közel 12 ezer koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak, meggyőződésünk szerint ennél jóval több ember van megfertőzve. Először az iskolákat zárták be, majd az éttermeket, kávézókat, edzőtermeket és minden olyan üzletet, ami nem létszükségletű. Időközben a tömegközeledést is korlátozták, némelyik metróállomást lezárták, vannak olyan metróútvonalak, amiket teljesen lezártak – mesélte Csilla.
– Múlt kedden a kormány zárlatot rendelt el, miszerint csak akkor hagyhatjuk el az otthonunkat, ha élelmiszert vagy gyógyszert megyünk vásárolni. Megkérték az embereket, hogy ha csak tehetik, kerüljék a tömegközlekedést, helyette gyalogosan induljanak útnak, ezzel is kihasználva a megengedett napi félóra testmozgást, emellett még ajánlott a két méter távolságtartás, amit sokan nem tartanak be, ahogy azt sem hogy otthon kell maradni. A parkok tele vannak gyerekekkel és napozó felnőttekkel – kapcsolódik be a virtuális beszélgetésbe Csilla húga, Réka.
Azt mondják, igyekeznek pozitívak maradni, betartani minden intézkedést és csak akkor hagyják el a házat, ha valamit sürgősen be kell szerezniük a boltból, akkor is csak az egyikük. A lányok nincsenek kétségbeesve, hisz eddig sem látták túl sűrűn a szeretteiket, legfeljebb telefonképernyőn keresztül. Ők is csatlakoztak Andrea tanácsaihoz, vagyis most arra is jut idejük, amire egyébként nem.
– Megcsináltuk a tavaszi nagytakarítást, olvasunk, tanulunk, filmet nézünk, sütünk, főzünk, vagy csak leülünk és kártyázunk. Amit ajánlani tudunk mindenkinek az az, hogy tartsák be az intézkedéseket, feleslegesen ne menjenek sehova sem. Tudjuk, hogy nehéz, de az, ha valaki felelőtlen, nem vezet sehova. Maradjunk otthon, foglalkozzunk magunkkal, szeretteinkkel. Vannak, akik ezt nem tehetik meg. És, ha ennek vége, nehéz lesz az újrakezdés, de megbirkózunk vele, hisz voltunk mi már ennél rosszabb helyzetben is. Vigyázzatok magatokra – vigyázzatok egymásra! – fejezte beszélgetésünket Csilla.
Folytatás a következő számban.

D.P.