Szerencse- és álomkovács a Mézesdűlőn

Az óbecsei Brusznyai Anton vasból, fából és modellező masszából készít használati, illetve dísztárgyakat, valamint domborműveket

Régi mesterség a kovács és a bognár: az előbbi vassal, az utóbbi fával dolgozik, a szekérkészítés során azonban a kovács és a bognár együttes munkája eredményeként készültek szekerek. A lakatosmesterség a középkorban vált külön a kovács mesterségétől. Az óbecsei Brusznyai Anton egyik nagyapja kovács – régi magyar nevén vasverő – volt, a másik bognár, az édesapja pedig lakatosként kereste a kenyerét. Anton vassal is, fával is dolgozik a sörgyár mögött, a Mézesdűlőn lévő, egyelőre oldalfal nélküli műhelyében, ahol a kovácsok korabeli szerszámkészletének alapvető darabjai ma is megtalálhatók.
– Nálad minden minden munkadarab kézzel készül. Hol tanultad ki a mesterséget?
– Műszaki középiskolába jártam, ehhez a mostani mesterségemhez különféle tanfolyamokon képeztem magam, de a legtöbbet autodidakta módon tanultam meg. Még a szerszámokat is magam készítettem. Mivel nem volt pénzem, egyedül összeállítottam egy villamos kalapácsot, ami különben nagyjából 2000 euróba került volna – én rosszvasból fél év munkával úgy 100 euróból kihoztam. A hegesztőt, a gyalugépet is én csináltam. A nagyapám büszke lenne rám – olyan bognár volt, aki két baltával, egy fűrésszel és egy kézigyaluval el tudta tartani a családját.
– Bútort, kerítést, kutat, borospalacktartót, ruhafogast, virágtartót, gyertyatartót, kemenceajtót, ládát, csillárt, polcot, sírkőre rózsadíszt és még rengeteg dolgot csinálsz, például modellező masszából fali domborművet többek között a Magyar Nemzeti Cirkusznak. Hogyan jutott el a híred a cirkuszhoz?
– Sokan ismerik már a munkámat, a közösségi hálón is megtalálnak. Ha reklámoznám magam, nem győzném a munkát.
– Mi a te kézjegyed?
– A kézi megmunkálás és a realisztikus formák. Próbálom leutánozni a természetet, ami nagy kihívás.
– Rajzolsz, tervezel, alkotsz. A két kezeddel dolgozol. Mire gondolsz közben?
– Nekem a munka a maga módján egyfajta imádság: hinnem kell abban, hogy az, amit csinálok, a végén csodaszép lesz valakinek az otthonában. Ezt rajtam kívül ilyenkor még senki nem látja.
– Neked ez egy meditatív állapot?
– Mindig az, csak így tudom csinálni. Kell nekem az elvonulás, a csend, a nyugalom. Látnom kell magamat kívülről.
– Neked a kovácsolás nem zaj?
– Nem zaj. Zene. A véső hangja sem zaj, és a többi szerszámé sem. Nekem a munka a mentsváram.
– Terápia is?
– Igen, az, emellett önkifejezési lehetőség is. A nyugtalan ter-mészetem itt szabad utat kap.
– Kemény fizikai munka is…
– Bizony az. Van, hogy ötszáz szőlőlevelet kell bajússzal megcsinálni, és olykor a megren-delőnél, a helyszínen is kell for-mázni. Egy átlagos munkanapon, amikor kézzel kalapálok, nagyjából négyezerszer kell odaütnöm az üllőre, de régebben maratont futottam,
a kitartással nincs gondom.
– Milyen érzés a végére jutni egy munkának?
– Többnek érzem magam attól, hogy sikerült megvalósítanom valakinek az elképzelését. Amit csinálok, túlél bennünket.
– Milyen munkák izgatnak a leginkább?
– A legizgalmasabb megren-deléseim mindig azok, amikor
valakinek egy régóta dédelgetett álmát kell valóra váltani – ez min-dig megtisztelő felkérés. Pár évvel ezelőtt egy ebédlőasztalt kértek tőlem egy olyan fa törzséből, ami alatt régen az egész család együtt játszott. Az egyik családtag egészen Ausztráliából jött haza, és az ünnepi ebédet e mellett az asztal mellett fogyasztották el. Ez nekik is, ne-kem is nagy boldogság volt.
– Bár 17 évvel ezelőtt – kezdetben munka mellett – kezdtél el foglalkozni ezzel a mesterséggel, hat éve van saját műhelyed, most épp átalakulóban. Milyen lesz az új műhely?
– Ezen a helyen lebontottam egy régi műhelyt, a helyére emelek hamarosan egy újat. Úgy tervezem, hogy a leendő műhelyt megnyitom a gyerekek előtt is, akiknek szeretném itt bemutatni a régi mesterségeket, és akik ki is próbálhatják majd a szerszámokat.
– Te most 44 éves vagy. Hogy látod magad tíz év múlva?
– Jó érzésem van, szerintem a java még csak ezután jön, pedig a mostani káoszból, amit a jelenlegi műhelyem állapota tükröz, nehéz erre következtetni. Én mégis látom ezt magam előtt. Tíz év múlva lesz egy klassz műhelyem, ahol a munkások jó körülmények között dolgoznak, és én ugyanezt csinálom, amit most, csak sokkal profibban.
– Vassal és fával is dolgozol. Minek vallod magad?
– Egy olyan tanulónak, aki saját szerencséjének a kovácsa.

F.R.