Óbecse

Jubileumot ünnepelt a Tiszamente Kft.

December utolsó napjaiban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját az óbecsei Tiszamente Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft.
Fejes Zoltán igazgató a jubileum alkalmából elmondta: tavaly és tavalyelőtt is sikerült egy-egy új járművet vásárolniuk, ezzel biztonságosabb lett a szolgáltatásuk, az ősszel Szerbia első 30 községeinek egyikeként elkezdték a szelektív hulladékgyűjtést és hamarosan befejezik a csarnok építését is a szeméttelepen, ahol majd a másodlagos nyersanyag-válogatást végezhetik a munkások. Ebben az évben több mint ezer másodlagos szemétgyűjtésre szánt konténer és egy újabb jármű beszerzését is tervezik a cégben.
A Tiszamente Kft.-t 2008-ban alapították, és a vegyes vállalatként működő cég felett három évvel ezelőtt vette át az irányítást az 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkező óbecsei önkormányzat, míg a Tiszamente Kft. 49 százalékával a szekszárdi Alisca Terra Kft. rendelkezik. A 2015-ös ellenőrzés során 34 millió dináros veszteséget állapítottak meg, amit három év alatt sikerült 18 millió dinárra lefaragni, a megfizettetést pedig ez idő alatt 50 százalékról 94 százalékra növelték.
A jubileum alkalmából a vállalat legjobb dolgozói – Dalibor Prkosovački, Jovica Gan, Gulics György, Turcsik Andor, Baglyas Ervin és Koós Ildikó – karórát kaptak ajándékba.

Fehér Rózsa