Tom Sawyer Óbecsén

Egy kiváló zenés-táncos vígjátékkal nyitotta meg a tavaszi idényt az óbecsei Városi Színház. Tom Sawyer történetét Puskás Zoltán rendezésében az Újvidéki Színház vitte színpadra. A darabban szerepet kaptak az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói is, köztük az óbecsei Magyar Zsófia, aki jelenleg másodéves „színésztanonc”. Március 1-jén, az óbecsei előadás után vele beszélgettem.
Milyen tapasztalat volt számodra ez a darab? Hogyan zajlottak a próbák?
– A Tom Sawyer kalandjai című előadás számomra nagyon fontos tapasztalat volt, hiszen most először dolgozhattunk a «nagyokkal», most először vettünk részt egy profi színházi előadás próbafolyamatában. Voltak persze lazább napok, amikor a jeleneteket próbáltuk egymás után, ekkor még nem is volt egységes az előadás. Ilyenkor sokszor kívülről figyeltük, ahogyan a színészek építik a karaktereiket, és ahogyan segítik egymást.
Ebben a darabban elég sok a tánc és az ének. Hasznát tudtad venni a táncos múltadnak?
– A több napig tartó koreográfia próbák, amik legfőképpen minket, másodéveseket érintettek, nagy koncentrációt igényeltek, és sok energiát, nyilván. Amit alapvetően a táncos múltamnak köszönhetek, az a ritmusérzék, ami itt igenis fontos szerepet játszik. Ezzel így nem akadt problémám. Sok év alatt rengeteg koreográfiát tanultam, ezért a lépések elsajátítása is gyorsan ment, ezért elegendő időm maradt arra, hogy erőt és érzelmeket társítsak a lépésekhez.
Milyen a viszonyod a többiekkel?
– Sokan voltunk és igen vegyes a társaság. Vagyunk mi, a főiskolai hallgatók, másodévesek és negyedévesek, vannak fiatalabbak, idősebbek, és persze mindenki másképp dolgozik. A folyamat mindenkinél más, az eredmény ugyanaz. Úgy vélem, gyorsan összeszokott a csapat. Minket rengeteg tanáccsal segítettek előre a színészek, ők pedig mindig örömmel mesélték, hogy mennyi energiát, fiatalos lendületet kapnak tőlünk. Nincs negatív élményem, mindenkinek nagyon hálás vagyok. Azóta is folyamatosan érzékeltetik, hogy ha bármi gond adódik, rájuk számíthatunk. Így mindjárt könnyebb.
Mi volt számodra a legnagyobb nehézség vagy kihívás ebben a darabban?
– Mi sokat vagyunk a színpadon ebben az előadásban, figyelünk, reagálunk, lázadunk. A rendező mindig figyelmeztetett, hogy színpadon nem elég kicsiben mozogni, létezni, mert egyszerűen nem látszik. Nekem időbe telt felszabadulni annyira, hogy merjek nagyban reagálni a különböző helyzetekre. Viszont amikor már tisztában voltam a feladatommal, akkor átléptem ezt a korlátot, ráéreztem egyfajta lazaságra.
Eddig hol, melyik városokban játszottátok ezt a darabot? Milyen érzés volt a saját városodban, a barátok, ismerősök előtt játszani?
– Újvidéken eddig október óta minden hónapban játszottunk, ezen kívül előadtuk Temerinben, Topolyán, Adán, Óbecsén, és legutóbb Szabadkán. Áprilisban pedig Budapestre látogatunk. Persze, a legkedvesebb hely számomra Óbecse volt, a szülővárosom. Emlékszem, annyira izgultam a függöny mögött állva, mint a bemutató napján. Közben pedig hallgattam, ahogy a közönség felnevet a poénokon, tapsolnak a koreográfiák és dalok után.. ami szintén adott egy löketet, emelte bennem az adrenalint. Alaposan ki is fáradtam a végére. Különleges érzés volt.

Tom Sojer u Bečeju

Gradsko pozorište Bečej je proleće dočekalo sa jednim muzičkim komadom. U svima poznatoj, ali zanimljivoj priči Tom Sojera Bečejci su imali priliku da uživaju prvog marta. Predstavu sa elementima muzike i plesa u izvedbi glumaca Novosadskog pozorišta režirao je Zoltan Puškaš. Osim glumaca, u komadu su igrali i studenti Akademije umetnosti u Novom Sadu, među kojima je bila i naša Bečejka, Žofia Mađar. U ovom intervjuu je podelila sa mnom kakvo je iskustvo bilo igrati sa „velikim“ glumcima.

D.P.