Kétszáz év tűnődés
Óbecsén és Péterrévén is megünnepelték a magyar kultúra napját Január 27-én az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben is megünnepelték a
Read MoreÓbecsén és Péterrévén is megünnepelték a magyar kultúra napját Január 27-én az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben is megünnepelték a
Read More2023 júniusában először tartanak egységes állami záróvizsgát, 2024-ben pedig érettségit Szerbiában Az állami érettségit először a 2009-es oktatási-nevelési törvény említi,
Read MoreA tömegturizmus és a banális élmények virtuális versenyének a korában felüdülés olyan emberrel beszélgetni, akinek egészen más az utazásfilozófiája. Az
Read MoreÓbecsén tavaly összesen 103-an részesültek a keresztség szentségében, ez a szám 2021-ben 117 volt. A belvárosi Nagyboldogasszony Plébánián 10 fiút
Read MoreJanuár folyamán az óbecsei Egészségház Fő utca 26. alatti gyógyszertárában vércukorés vérnyomásmérést végeznek, februártól pedig minden hónap első hétfőjén várják
Read MoreÓbecse község 2023. évi költségvetése 1,7 milliárd dinárt tesz ki, az erről szóló határozatot a községi képviselőtestület tavaly megtartott utolsó
Read MoreAz óbecsei Daniel Lončarević 2022-ben másodszor nyerte meg a Szerbia -Montenegró Skyrunning Ligát Amagassági futás, azaz a skyrunning minden bizonnyal
Read MoreJanuár a jó szokások és a nagy fogadalmak ideje, de aztán valami mindig történik, ami miatt a nagy elánnal megtervezett
Read MoreA karácsony és a farsang mellett az újév napja a tél egyik legjelesebb ünnepe: búcsúztatjuk a régit, üdvözöljük az újat,
Read MoreÖtszázmillió dinárt hagyott jóvá a szerb kormány a 2023-ra vonatko zó üdülési utalványokra. Jövőre 100.000 darab 5.000 dináros utalványt osztanak
Read More