,,Katicabogarak” a Mobil Music Fest-en
Az óbecsei Bubamara Band is bemutatkozik a Mobil Music Fest-en, melyet második alkalommal szervez meg a Headliner.rs portál. A megmérettetésen résztvevőknek a saját szerzői dalukhoz fel kellet venniük egy videót is. Az óbecsei ifjú zenészek mellett, tizenegy másik együttes jutott a döntőbe. Közülük öt juthat a szuperdöntőbe. Ketten, akik a Youtube csatornán és a Facebook közösségi oldalon a legtöbb szavazatot zsebelik be, valamint három együttes, melyet a szakzsűri ,,küld” tovább.
A rendezvény célja a szerzői együttesek egyedülálló és eredeti megmérettetése, illetve, hogy lehetőséget nyújtson a fiatal szerzők számára, hogy minőséges és hivatásos módon tudják népszerűsíteni tehetségüket, munkásságukat.
A Bubamara Band már számos neves fesztiválon, rendezvényen, koncerten és megmérettetésen mutatkozott be a nagyérdemű előtt, sőt egy ideje saját szerzői dalokon is dolgoznak a fiatalok. Múlt évben a Čime ti bojiš grad című dalukkal vettek részt a Vajdasági Gitárfesztiválon. A Bubamara énekkar idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, a jubileumot pedig egy új újévi albummal fogják megkoronázni.
D.P.