Óbecse

Ünnepre készül az Újfalu

Május 25-én 15. alkalommal szervezik meg Óbecsén a III. helyi közösségben az Újfalu napja elnevezésű rendezvényt. A szervezők ígérete szerint az idei, Együtt élünk címmel sorra kerülő esemény tartalmasabb, színesebb lesz a korábbiaknál.
Déltől 13 óráig az óvodásoknak tartanak rajzversenyt, majd 16 óráig origami-foglalkozás lesz. 13 órakor az elsős és másodikos gyerekek kanalas tojáshordásban, fél órával később a harmadikosok és negyedikesek zsákban ugrálásban versenyeznek majd.
Fél háromkor kezdődik a sertéspörkölt-főzőverseny felnőtteknek, míg a hetedikesek és nyolcadikosok kakaspörkölttel fognak versenyezni. A szakácsoknak a nevezési díj 2500 dinár, amiért 3 kiló húst és két trikót kapnak a csapatok. A látogatók számára az óbecsei Közgazdasági-kereskedelmi Iskola szakácstanulói főznek majd 18 órától vásárolható babgulyást, és ők fognak zsűrizni is.
Ugyancsak fél háromkor veszi kezdetét a tanárok részére szervezett pikadóverseny, háromtól ugyanebben a számban a nők és a 10 és 14 év közötti gyerekek állhatnak majd rajthoz. Három és hat óra között az Ökobecse civil szervezet ügyességi játékokkal és műhelymunkákkal gondoskodik majd a gyerekek szórakozásáról. Az idősebbek és a nyugdíjasok fél négytől tempós sétálásban fognak versenyezni, 16 órakor pedig szívószálas sörivóverseny kezdődik.
A művelődési műsor sem marad el, 18 órától a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tagjai, a Đido táncosai és a Sygma zenekar lép majd fel. Este nyolckor zenés műsorral zárul a rendezvény.

Fehér Rózsa