A bácsföldvári Baranyiék újvidéki lakást nyertek
Egy bácsföldvári házaspár, Baranyi Imre és Baranyi Kovács Judit ütötte meg a főnyereményt a Vedd a számlát, és nyerj! elnevezésű nyereményjáték március 17-I, harmadik sorsolásán, így övék lett az újvidéki kétszobás lakás.
- Az előző, tavalyi fordulókban rengeteg borítékot küldtünk be, de nem nyertünk semmit. Most legfeljebb húsz borítéknyi számlát gyűjtöttünk be, mégis kihúzták a nevünket – mondta boldogan a sorsolás másnapján a raktárosként dolgozó Baranyi Imre.
A Baranyi család rendszeresen részt vesz olyan sorsolásokon, amelyekre nem kell pénzt költeniük, de Fortuna most mosolygott először rájuk. Újvidéken, a Boško Petrović utcában lévő, 116 négyzetméteres kétszobás duplex lakás tulajdonosainak Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter március 21-én nyújtotta át a kulcsokat az újvidéki városházán, Baranyiék ezután meg is nézték a lakásukat. Baranyi Kovács Judit a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta: alig várják, hogy berendezzék az új otthonukat.
A házaspár 1991-ben költözött Óbecséről Bácsföldvárra, ahol egy családi házban élnek. Két fiuk már kiröpült a családi fészekből, ők külföldön dolgoznak.
A Vedd el a számlát, és nyerj! nyereményjáték áprilisban sorra kerülő második fordulójában a nyeremények összértéke több mint közel 140 millió dinár lesz.
F.R.