Ismét működik a szauna a sportközpontban
Hivatalosan is átadták rendeltetésének az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont felújított földszinti csarnokát és a szaunát, de felújították a földszinti csarnokhoz tartozó vizesblokkokat is.
A szauna felújítását önerőből, a többi, mintegy négy és fél millió dinár értékű beruházást a tartományi sport- és ifjúsági titkárság és a helyi önkormányzat közreműködésével valósította meg az intézmény, Andruskó Csaba igazgató szerint ennek köszönhetően ebben a csarnokrészben ezentúl gyerekszülinapokat és állófogadásokat is lehet szervezni.
A tervek szerint tavasszal megkezdik a kültéri medencekomplexum területén lévő bébimedence teljes felújítását, és tervben van egy élménymedence megépítése is. A hivatalos átadón jelen volt Kormányos László, a tartományi sport- és ifjúsági titkárság segédtitkára is, aki elmondta, hogy a titkárság 1,2 millió dinárral támogatja a bébimedence felújítását.
A sportközpontban található szaunát munkanapokon 7 és 17 óra között, hétvégén 7 és 18 óra között vehetik igénybe az érdeklődő