Kőalvók

Az idei Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat az óbecsei származású Acsaji Györgyi nyerte el

A Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj bírálóbizottsága (Ninkov Kovačev Olga, Náray Éva és Csernik Attila elnök) egyhangú döntése alapján a 2018. évi Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat Acsaji Györgyi óbecsei származású, Újvidéken élő képzőművész és pedagógus kapta meg. Az elismerést a Topolyai Napok keretében szeptemberben adták át a topolyai Művelődési Ház galériájában, ahol megnyílik a díjazott kiállítása is.
“A múlt és a jelen kapcsolódását kutatja a magán és a nyilvános társadalmi kontextusok találkozópontjában az emberi testen vagy egy-egy tájképen keresztül, figuratív formakezeléssel és a szürrealitás attitűdjével.” Magadra ismertél a zsűri indoklásában vagy rácsodálkoztál kissé?
-Félig-meddig magamra ismertem, de volt olyan rész, amire rácsodálkoztam a méltatásból. Én nem szeretem kategorikusan kijelenteni magamról, hogy milyen stílusban alkotok, ezt leginkább a művészeti kritika vagy az idő dönti majd el. Én reális, figuratív, fölismerhető módon festek, de a képeim mondanivalója átvitt értelmű – talán ezért vélték szürreálisnak a stílusomat.
-A múlt és jelen kapcsolódása viszont nagyon is stimmel, ez egyértelműen tetten érhető a képeiden.
-Valóban így van, mert gyakran használok fel régi fotókat a képek előkészítéséhez: zenészeket, halászokat, letűnő mesterségeket örökítettem meg így például. Arról van szó, hogy ugyan a mai világban keresem a motívumokat a munkámhoz, de sokszor régi dolgokat örökítek meg olyan jelképekként, amelyek szerintem értéket képviselnek.
-Tavaly Óbecsén is láthattuk a Festészeti napló az eltűnésről című sorozatodat, amelyben az általad említett portréképek mellett fontos szerepet kapott a Tisza is.
-A kiállításon szereplő tájképsorozatomat a Tisza ihlette, ahova gyakran jártam le fotózni. Ezeken a fotókon az elhagyatottság érzése ragadott meg leginkább, ebből született meg az eltűnésről szóló kiállítás. A Tisza mindig is fontos energiaforrás volt a számomra, a mai napig, ha hazamegyek, első utam a folyóhoz visz.
-Kiváló rajztudásodat is méltatták a szakemberek. Ez a készséged nem az akadémián szerzett tudásodnak köszönhető, igaz?
-Én már ötödikes koromban tudtam, hogy rajzolni és festeni szeretnék, pedig a családomban senki nem foglalkozott még csak hasonlóval sem. Én a művészeti alapokat – elsősorban a rajzot – tíz éven át tanultam Óbecsén Skrabány Viktor festőművész műtermében, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Az akadémián a rajztudást már elvárják a hallgatóktól, pedig nincs minden akadémista ennek birtokában, amikor oda kerül.
-Az akadémia elvégzése után volt-e a te életedben is üresjárat?
-Volt bizony. Nagyon nehéz olyankor feltalálnia magát egy művésznek, ami a tanítási módszer hibája is. Munkával, türelemmel, hittel és kitartással végül nálam minden a helyére került.
-Szeptemberben Belgrádban az NLB Galériában is nyílt kiállításod Kőalvók címmel. Ezzel a címmel volt már festményekből és rajzokból álló tárlatod, azaz a technika akkor más volt. Mit jelent az, hogy Kőalvók?
-Ez egy személytelen arcképekből álló sorozat, amihez most valamiféle belső tájképet szimbolizáló kőtextúrát választottam. A korábbi kiállításomhoz képest ez első látásra egy jóval nyugodtabb, letisztultabb anyag, de szerintem mégis van benne valami felkavaró.
-Elég-e ma szépet, harmonikusat alkotni vagy a sikerhez kell a provokáció, a meghökkentés is?
-A kortárs művészet provokatív és meghökkentő, de tőlem ez távol áll, mert szerintem a provokációnál a gondolati mélység sokkal fontosabb. A provokáció csak kivételes esetben lehet hosszú hatású. A művésznek elsősorban őszintének, önazonosnak kell lennie.
-Mi foglalkoztat mostanság?
-Nem tudom, hogy eláruljam-e, mert nem tudhatom, miként fog sikerülni, de a Kőalvók sorozatból szobrokat is szeretnék készíteni.
-Miből merítesz újabban inspirációt?
-Mostanában leginkább könyvekből merítek ötleteket, a Kőalvókat például Danilo Kiš és David Albahari könyvei ihlették. Nemrégiben olvastam Steinbeck Egerek és emberek című könyvét, és azonnal láttam magam előtt a képet, amit megihletett. Nagy hatással volt rám az egész történet, de olykor egy szó is elég ahhoz, hogy elindítson bennem valamit.. A diákjaimat is igyekszem az olvasás felé irányítani – arra tanítom őket, hogy legyenek kritikusak azzal kapcsolatosan, amit olvasnak és látnak a világból.
F.R.

Acsaji Györgyi 1986-ban született, jelenleg Óbecse–Újvidék között ingázva él és dolgozik.
Első művészi lépéseit Skrabány Viktor óbecsei festőművész óbecsei műtermében tette meg.
2005 és 2009 között az Újvidéki Művészeti Akadémia festészeti szakán tanult, ahol elvégezte a mesterképzést is. Az újvidéki Bogdan Suput Formatervezői Iskola tanára, 2011-től a Vajdasági Képzőművészek Társasága (SULUV), 2017-től a Szerbiai Képzőművészek Társasága (ULUS) tagja.Többször volt önálló kiállítása és számos csoportos kiállításon, valamint jelentős hazai és külföldi festőtáborokon is vett részt.
Díjai:
2006: Milivoje Nikolajević-díj rajztanulmányra az Újvidéki Művészeti Akadémián
2016: Külön díj a 3. Nemzetközi Biennálé kollázson
2017: Első díj a 24. rajzkiállításon, Sabác
2018: Nagyapáti Kukac Péter művészeti díj